A kreativitás sem más, mint új összefüggések létesítése a külvilágból érkező információk alapján. Ezek az új gondolatok képezik a művészet, a tudomány és a technika új vívmányainak alapját.

Kizárólag a kreatív agy révén fejlődik emberi tevékenységünk, kreatív agyunk varázsol festékből és kőből művészetet, a rezgésekből zenét és információt, kreatív agyunkban jönnek létre a tudományos felfedezések, ahogy ott születnek meg az újabb és újabb orvosi kezelések tervei is.

Az ember társas lény. Szociális beágyazottság nélkül nem sok esélyünk lenne a túlélésre olyan stresszhelyzetekben, mint amikor megsebesülünk vagy betegek vagyunk. A szociális izoláció nem véletlenül indítja be azonnal az agy riasztási rendszereit, míg a társadalmi elismerésnek nagyon komoly jutalmazó hatása van.

Egy festmény nem csupán festékből áll. Olyan alkotás, amelyben tetten érhető a művész agya, technikai tudása és érzelmei, és túl ezeken arra szolgál, hogy elmeséljen nekünk valamit, miközben a mi agyunkból is érzelmeket vált ki. A festékből így lesz szépség, így válthat ki belőlünk csodálatot vagy éppen megdöbbenést. A festéket a művész tölti meg élettel, az élmény pedig a befogadóval folytatott kommunikáció révén jön létre.

Ahogyan a festmény több, mint vászonra mázolt festék, úgy az agy sem halott molekulák elegye: élő és működő sejtek roppant kifinomult rendszeréből áll, amelyek elképesztően bonyolult módon kommunikálnak egymással és a környezetükkel.

A genetikai tényezők elsősorban fiatal korban határozzák meg a személyiségjegyeket, míg a környezeti hatások egész életünkben befolyásolhatják egyéniségünket. Az öröklődés viszonylagos jelentősége ennek megfelelően az életkorral arányosan csökken.

A gyerekek agya már születésükkor különböző. Ebben több tényező kölcsönhatása játszik szerepet: a genetikai háttéré, az anyaméhben a fejlődő agyat érő környezeti hatásoké, az agyterületek lokális önszerveződéséé - és a véletlené, amelynek ebben a fázisban komoly szerep jut. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden embernek más tehetségek és korlátok jutnak, és hogy minden ember másképp viselkedik, másképp reagál a külvilág felől érkező ingerekre, és más körülmények között érzi jól magát. Ez is része az egyének közötti hatalmas különbségeknek, amelyek az evolúció során mindig megvoltak, és meg is lesznek, úgyhogy a legjobb, ha mindenki megtanulja tisztelni az emberek közti eltéréseket.

Az agyunk úgy épül fel, hogy ugyanúgy viselkedjünk, mint a többiek, ennek minden veszélyével és kockázatával együtt. Extrém helyzetekben ez szuperorganizmusok kialakulásához vezet.

A negatív élmények elraktározásának megvannak a maga kétségtelen előnyei, ám ha ez a mechanizmus túl hatékonyan működik, az könnyen depresszió vagy poszttraumatikus stressz szindróma kialakulásához vezethet.

A társadalom gyorsan változik, és bár az idősebbek garantálják a stabilitást és a folytatólagosságot, általában konzervatívak, nemigen haladnak a korral, és végképp nem alkalmasak arra, hogy a szükséges változások élére álljanak. A társadalom viszont ezzel mit sem törődve politikai, gazdasági, műszaki és környezeti szempontból egyaránt folyamatosan változik. A kamaszok a szüleikkel ellentétben nagyon is részt akarnak venni a változásokban. Izgalomra vágynak, új dolgokat akarnak kipróbálni, szeretik az innovációt, a társadalmi változások élharcosai akarnak lenni. Viselkedésük által az egész társadalom alkalmazkodni tud az új fejleményekhez. A társadalom valójában nem is maradhatna fenn a fiatal generáció újításai nélkül.

A házasság, a valakivel együtt élés csökkenti a függőségek esélyét. Úgy tűnik tehát, hogy az ember vagy bizonyos anyagokra, vagy a partnerére szokik rá - de valamire nagy valószínűséggel igen.

Agyunk egy kreativitásgép, művészeti szabadságunk alapja, és az a hely, ahol a művészet észlelése, kiválasztása és reprezentációja történik.

A művészek az agy létező rendszereit és mechanizmusait manipulálják, hogy esztétikai tapasztalatokat adjanak át.

A tudomány és a művészet között alapvető különbségek is vannak. A tudós eredményét az intuíció és az ötlet kidolgozása után még validálni kell, valamint úgy kell leírni, hogy az később megismételhető legyen. A tudományos világ csak mindezen tényezők teljesülése esetén fogadja el az adott eredményt. A művész tevékenységében viszont mindenképpen szükség van valamilyen egyedi vonásra, elemre. Ha azt megismétlik, az iparművészetnek vagy plagizálásnak minősül.

A művészetben az egyszerűség sokszor a szépség fontos összetevője.