Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket - néha szinte valóságos, máskor gyönyörűséges képzelet szülte - beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.
A megszállás mindenkit megfosztott a mindennapi élet sok-sok fűszerétől, és egy olyan valóság csapdájába ejtett, amelyben kizárólag az alapvető dolgok számítanak, és azok aztán le is csapolják az ember energiájának, idejének, pénzének és gondolatainak java részét.
Brutalitása miatt a világ nem is olyan régen még megvetéssel tekintett a középkorra, és most mégis újra itt van, ereje teljében, a törvénytelen szadizmus, amit a vallás és a civilizáció minden varázsa sem tud elkendőzni.
Miért van az, hogy "az állatok néha mindössze néhány hónap alatt képesek elfojtani magukban a ragadozót, míg az emberek több évszázados csiszolódásuk dacára máról holnapra bármely vadállatnál kegyetlenebbé tudnak válni"?
A gettó rengeteg ember számára eltörölte a mindennapi élet finom miszticizmusát, az olyasféle dolgokat, mint az egyedüllét, a szabad akarat és mindenekelőtt a hit, amely lehetővé teszi, hogy az ember éjszaka lefeküdjön és könnyűszerrel átadja magát az alvásnak.
Ha az olyan, érzésből jött szavaknak, mint anya, feleség, nővér, akkora a hatalmuk, hogy képesek megváltoztatni egy gazember hangulatát és legyűrni gyilkos ösztöneit, akkor talán mégiscsak reménykedhetünk az emberiség jövőjében.
Abban a pillanatban, hogy valaki megszeretett valamit, az elveszíthetővé vált.
Vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy a véletlen szándékosan a kárunkra keveri a kártyákat, jóllehet, ha a dolgok mélyére ásunk, rádöbbenhetünk, hogy a legtöbb esetben szó sincs véletlenről. Valaki keveri a kártyákat, az igaz, csak éppen nem a véletlen.