Isten mindent lát, de csak kevés dolgot méltányol.
Nincs olyan veszély, amely elől ne lehetne elmenekülni, ha az embernek elég fürge a lába.
A tudást ott kell megragadni, ahol éppen van, nem arra születünk, hogy tudatlanul vegetáljunk.
Nem könnyű, ha az embernek nincs senkije, akivel beszélhetne.
A gyerekek szeretete - legjobb, ha küzd ellene az ember. Hiszen egy kutyához sem megyünk túl közel; akármilyen barátságosnak tűnik is, odakaphat. Mindig meg kell őrizni egy bizonyos távolságot magunk és a gyerek között, egyszerűen nagyon hamar meghalnak. De ahogy múlnak az évek, egyre jobban hozzászokunk egy ilyen lényhez. A bizalmunkba fogadjuk, megengedjük magunknak, hogy megkedveljük. És egyszer csak eltűnik.
Az emlékek nem egyszerűen jönnek és mennek kedvük szerint, hanem rájuk lehet világítani és ki lehet oltani őket, mint egy fenyőfáklyát.
Isten akarata nagyobb minden elképzelhetőnél. Olyan nagy, hogy önmaga tagadására is képes.
Isten túlságosan univerzális ahhoz, hogy egy legyen önmagával. Ezért létezik a levegő ura és a sok cinkosa. Ezért létezik minden, ami nem Isten.
Nem mindig világos, hogy valami hegy vagy nem hegy, virág vagy nem virág, cipő vagy nem cipő, netán éppenséggel asztal vagy nem asztal. Ezért Isten, ha egyértelműséget akar, számokban beszél.
Ugyanazok a szavak, amelyek távol tartják a démonokat, bizonyos körülmények között ide is vonzhatják őket.
Nincs a teremtésben két egyforma levél. Még két egyforma homokszem sincs. Nincs két olyan valami, amely között Isten nem lát különbséget.
Aki nem követi a barátait, kénytelen azzal számolni, hogy egyszer olyan emberekkel lesz dolga, akik nem a barátai.
Értsd meg az embereket! Nem olyan nehéz. Nem bonyolultak. Nem akarnak semmi különöset, csak mindenki más módon akarja azt, amit akar.
Az a sárkány, amelyet lát valaki, olyan sárkány, amelyik nem rendelkezik a legfontosabb sárkánytulajdonsággal - hogy tudniillik nem megtalálható. Éppen ezért az olyan emberek beszámolóinak, akik azt állítják, hogy sárkányt láttak, a legkevésbé sem szabad hitelt adni, mert a látható sárkányt a priori nem valódi sárkányként kell azonosítanunk.
Isten állatai és Isten tárgyai között nincs különbség. Az állatok finoman összeillesztett gépek, amelyek még finomabban összeillesztett gépekből állnak. Mi a különbség, hogy egy vízoszlopból csalok-e elő egy hangot, vagy egy cicából?