A tudomány az egyetlen olyan módszer, melynek segítségével hiteles ismereteket szerezhetünk a világról. Ennek oka abban rejlik, hogy a tudomány nem megkérdőjelezhetetlen "szent" tanokon vagy ellenőrizhetetlen népi bölcsességeken alapul, hanem azon az eszmén, hogy a világ pusztán elméleti úton nem ismerhető meg; kísérleteket vagy megfigyeléseket kell tennünk ahhoz, hogy helyes elképzeléseket alkothassunk róla.

Az alternatív szerekkel az egészség fenntartásában, vagy a betegség gyógyulásában való hitet vásároljuk meg.

Az ember megpróbálja értelmezni a világ dolgait, de ha nincs elegendő tudományos ismerete, akkor téves konklúziókra is juthat. Sokkal jellemzőbb ennél, hogy nem saját kútfőből magyarázzuk a dolgokat, hanem másoktól vesszük át a magyarázatokat. Manapság az interneten terjed a legnagyobb sebességgel a butaság.

A tudománynak a világ megismerésében, a tudományos orvoslásnak pedig a gyógyításban nincs alternatívája.

A tudomány ugyan nem a valós világ tökéletes képe, de mankót tud adni az ebben való tájékozódásra.

Az ember nem a szent figyelem által lett naggyá, hanem azért, mert evolúciós vonalunkon az intelligencia szelekciós tényezővé vált.

Elképzelni sem lehet, mi lenne, ha a történelem kerekét nem vezéri ambíciók és átvert tömegek mozgatnák, hanem az egyszer csak az értelem medrében haladna tovább.

A tudományos gondolkodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy konkrét szakmai kérdéseken elmélkedünk. E gondolkodásmód egyik legfontosabb eleme a dolgok kritikus szemlélete, egy olyan attitűd, amely nem veszi készpénznek a dolgokat, hanem kételkedik és megpróbál utánajárni, ha nem tudja a problémára kapásból a választ.

Sokak szerint a tudomány csupán egy módszertan, melynek hatásköre nem terjed ki a transzcendentális világra. Ez tévedés, a tudomány mindennel foglalkozik, és nem csupán egy módszertan, hanem koherens tézisek rendszere is egyben.

A gyermekek vallását a szülők hite határozza meg, a szülőkét a nagyszülőké, és így tovább. Ismeretelméleti szempontból az a tény, hogy azt az elképzelést tartjuk helyesnek, amit a körülöttünk élők is annak tartanak, egy óriási paradoxon, amit azonban az érintettek nem vesznek észre.

A gondolatok fertőzőek, nagy többségük ugyanis nem saját eredetű, hanem átvesszük azokat másoktól, ám ennek nem vagyunk tudatában. Azt hisszük, mi magunk jutottunk racionális mérlegelés útján egy adott véleményre, de igazából az ember genetikailag huzalozott követőmagatartásának "áldozatai" lettünk.

A világ pusztán gondolati úton nem ismerhető meg, kísérletekkel és megfigyelésekkel szerezhetünk csak megbízható tudást.

A gének nem képesek minden lehetséges helyzetre előrehuzalozott megoldást kódolni, ezért létrehoztak egy tanulógépezetet, az agyat.

Mi értelme van az emberi létnek? Gondolatainkat a hétköznapok uralják, ezért ha e kérdéssel szembesülünk, rendszerint az életünkből merítünk választ, s a családot, esetleg a szakmai sikert emlegetjük. Mások szerint erényesen kell élnünk, vagy eleget kell tennünk az élet által ránk rótt kötelességeknek, s közben hinni a Megváltásban. Az élet mélyebb értelmét nem nagyon firtatjuk, vagy a Mindenhatóra bízzuk a választ. Pedig agyunk az ismert világ egyetlen olyan képződménye, amely e problémát képes megfogalmazni, sőt az adott ismeretek szintjén választ is adni rá. A válasz félelmetesnek tűnhet, különösen, ha a Gondviseléssel és az örökléttel a rideg magányt és a teljes megsemmisülést állítjuk szembe.

Európa harca a személyes névmások között zajlik. A siker kulcsa a többes szám első személy diadalának kellene lennie az egyes szám első személy felett. Európában lényegében az ember biológiai és társadalmi énje küzd egymással, s egyelőre még a vak ösztönök állnak nyerésre.