Ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő, és elpereg a múlt.

A testi sértésekről készíthető látlelet. Így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?

Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez talán már három lépés távolság is túl sok.

Ha valaki alacsony, azon nincs mit nevetni. Amíg talapzatra nem áll.

Az ember lehet szabadabb, s még legszabadabb is. Csak az az alapfok, az mért elérhetetlen?

Az író tud írni. A nagy író tud nem írni, amikor nem tud írni.

Ami halálosan fontos az életünkben, az ugyanúgy nem fokozható, miként a halál sem.

Ha ablakunkon kihajolva várjuk emberünket, akkor kicsikét mégiscsak kicselezzük az időt, mert egy pillanattal előbb vehetjük észre. Hát még, ha az utcasarkán lessük, hogy jön-e már. De meddig mehetünk elébe egy életen át?

Ha az igazság nem is szokott győzni - vagy nagyon ritkán -, azért minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ.

Hogy mi az igazság, az nagyon fontos. De hogy kinek van igaza, az csaknem érdektelen. Mégis e körül folyik a vér.

Az emberi kapcsolatokban csak az egészen kis dolgok fontosak.

Akinek csak egyszer is mondták életében: "Aludj a karomban!", az ne kérdezze, hogy minek élt a földön.

Az ember olyan lény, akinek meg se kottyan hét év várakozás, ha tudja, hogy Ráchel vár rá a hetediknek a végén. Még újabb hét évre is telik. Ha viszont nincs róla fogalma, hogy hová is rohan, és minek, akkor azt sincs türelme kivárni, míg a közlekedési lámpa zöldre vált.

Nem csak az asszonyok szoktak elvetélni és nemcsak magzatot. Valószínű, hogy majd` minden ember elvetél néhányszor. Kiszakad belőle egy szerelem, egy gondolat, egy terv, egy elhivatottság - sűrű és nehéz vérzés kíséretében. De nem minden vetélés merő veszteség. Aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit.

Az életnek vannak ismerői. De a sajátjához szerencsére mindenki dilettáns. Szerencsére, mert "szakszerűen" élni embertelen.