Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -
Ha a szerelem rózsa,
Hadd legyek én levél.
Herceg, s mind, akit víg öröm ölel,
e rímet vésse jókor még eszébe:
mert élni édes, ámde halni kell.
Minden emberi vágynak ez a vége.
Szív szíven, összeborúlva. "Tekints csak
ne virágra, de habra, szerelmesem:
nyit habvirág, ha a rózsa lehervad,
könnyen-szerető meghal - de mi nem!"
Érinteni sem merem, tán csókja
Megégeti ajkam. Igen, Uram, kósza
Gyönyör jut nagy bűnért cserébe;
Tudod, mily édes egy ilyen óra.
Ó, bár láng vagy virág volna a szerelem,
Bár az élet ne volna szertelen,
Bár ne volna vágynál szánandóbb a halál,
S bár ne volna mind egyforma, szűk verem.