A matematikus munka közben tulajdonképpen ugyanúgy gondolkodik, mint bárki más, csak sokkal precízebben, mert csupán egyértelmű fogalmakat használ. És ez az egyértelműség a döntő. Ez adja meg a matematika sava-borsát.
A matematikai munka, a matematikai kutatómunka nem pusztán logikai munka: abban van egy csomó érzelmi elem.
Mi matematikusok nem mindig látjuk előre, hogy mi mindenre lehet tételeinket alkalmazni. De ez nem is a mi feladatunk.
A szépnek a szeretete ritkán vonatkozik szűk körre, például csak a matematikára, pláne csak annak egy ágára. Mindenféle szépet szeretni kell, ez az igazi emberi élet.
A matematikus is, a muzsikus is, végső fokon minden igaz művész, a dolgok belső absztrakt szépségét, harmóniáját, összefüggéseit igyekszik kifejezni. Mindegyik a maga nyelvén. A zenét sokan megértik. A matematikát kevesen. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a matematikusnak ugyanolyan élményei az alkotás közben, ugyanolyan esztétikai élményei, mint amilyenek keletkeznek bennünk, ha valami nagyon szép zeneművet hallgatunk, vagy amit átél a zeneszerző akkor, amikor rájön arra, hogy mi való ide, mi az az igazán szép.