Ha nem esik egy tégla a fejedre,
ha nem nyelsz le egy szálkát se keresztbe,
ha nem fekszel le keresztbe az úttesten,
ha nem megy rajtad éppen át az úthenger se még,
Mi is leszünk szenilisek.
Zene, felhangok nélkül,
Vonzás, szemérem nélkül,
Tested, szerelmed nélkül,
Élet, életed nélkül,
Nem kellenek.
Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról, mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka.
Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet.
Szállni kéne szárnyak nélkül,
Álmodozni álmok nélkül.
Milliószor ébredt bennem újra a remény,
Megtalál a szó, és elindulsz felém.
Milliószor belenéztem minden arcba én,
De te nem voltál, és kihunyt a remény.
Kiáltoztam a sötétben százszor a neved,
Nem jött válasz rá, és nem jött felelet.
Kinyújtottam én utánad százszor a kezem,
Nem találtam rád, és nem lát a szemem.
Az életem lemeze fordul,
s ha valaki visszatenné a tűt,
valamit újrajátszanék,
van, amit meg se hallanék,
megbocsátanék,
vagy másképp mondanék.
A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van.
Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy,
Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad!
Ha azt sem akarod tudni már, hogy ki voltál tegnap,
Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad!
S végül arra jöttem én a világra,
Hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban.