Máshogy tekintek az ünnepekre, amióta édesanya vagyok. A legfontosabb, hogy a kislányom számára elhozzam a csodát.
Akkor jó egy partnerkapcsolat, ha rá tudom venni a partnert a nyílt beszélgetésre. Nagyon sok házasságban ez az őszinteség hiányzik, az igaz, tartalmas beszélgetés, egymásra unnak a partnerek. Az őszinteség egymás között a legjobban járható út.
Mindig ott motoszkál bennem, hogy "mi lesz, ha..." De arra rájöttem, hogy tényleg a most-ot kell élni, és arra figyelni, ami van. El kell engedni a görcsölést. A sóhajokat, hogy "bárcsak olyan lenne, mint régen..." Nem. Már sosem lesz olyan. De nem is baj, hiszen most jó! És így egészen másképp tekintek előre is.
Csak egy férfi tudja, mi kell a férfinak, és csak a nő tudja, hogy mi kell a nőnek.
Ha nincs lámpalázam az előadás előtt, ha a munka rutinná válik, akkor nincs értelme. Akkor abba kell hagyni, mert az már nem jó.
Az emberek mindig valami csodára várnak. Hogy majd lenyúl egy kéz, és segít - de nem.