Nincs a természetben két egymáshoz tökéletesen hasonló falevél, s így bizonyosan két ember sem lehet teljesen egyenlő. Mégis felébred azért a növény szendergő ékessége téli álmából, zöldell a tavaszi lágy szellőkben, örvendezik a harmatnak, s mohón szívja be a nyári eső cseppjeit, összezsugorodik az ősz hidegétől, s végül szárazon hull a földre. Bár olyannyira különböző alakban, a természet mégis csak egyetlen törvényét követi. S ehhez hasonlóan mi, emberek is, bolygónk benépesülése óta a fehértől a szerecsenig, s ettől az albínóig, annyi milliárdan mind különbözők vagyunk, s bár különbözünk, mégis egyetlen törvény hatalma alatt állunk. Mindegyikünk egyféle módon születik, a kín mindegyikünknek fáj, a szív - egyikünkben csakúgy, mint másikunkban -, néha tágul, és örömet érez, néha szorong és szenved, a fej csakúgy az egyikben, miként a másikban a lélek valódi székhelye, s a halál mindegyikünk vágyainak, reményeinek, munkásságának határt szab.