A hím oroszlán nagyobb, mint a nőstény, amit jó tudni, mert ha az embert megtámadja egy oroszlán, akkor legalább tudja, hogy az hím-e vagy nőstény.
Ha az építészek úgy építkeznének, ahogy a programozók programoznak, az első harkály romba döntené a civilizációt.
Az ebéd utáni alvás hossza nem függvénye semmilyen tényezőnek. Sem az elfogyasztott ebéd mennyisége, sem a gyerek aktuális idegállapota nem befolyásolja. Az ebéd utáni alvás időtartamát véletlenszám-generátor dobja ki a fél órától két és fél óráig terjedő tartományban.
Van az a helyzet, amikor egymással szembejövő emberek azonos irányba készülnek kitérni, aztán ráeszmélve, hogy így se jó, irányt változtatnak, persze ezt is egyszerre, így újra szemben találják magukat, most megint amarra tesznek induló mozdulatot, azt is egyszerre, satöbbi. A külső szemlélő azt látja, hogy két egymással szemben álló táncos összeszokottan, ritmusosan topog, felsőtestüket erre-arra mozgatva. Efféle szituációra kétféleképpen szoktak reagálni a részt vevő felek, és e két verziót most be is mutatják ők ketten. A gyerek kacagva beleéli magát a táncba, hajlítgatja a térdét, riszálja a popóját. A zsiráfon lovagló kislány anyukája pedig ráförmed: - Muszáj pont velem szórakoznod? Menj már arrébb!
A népből jön az államhatalom. - No de hova megy?
Az élet labirintus, de valahogy senki sem keresi belőle a kijáratot.
Tizennégy éves koromban apám annyira ostoba volt, hogy alig bírtam ki a társaságában. Mire huszonegy éves lettem, csodálkozva láttam, mennyit fejlődött hét év alatt.
Sikeres férfi az, aki több pénzt tud keresni, mint amennyit a felesége el tud költeni.
- Egyetlen magándetektív sem néz úgy ki, mint egy magándetektív. Ez a szakma első számú alapszabálya.
- De ha egyetlen magándetektív sem úgy néz ki, mint egy magándetektív, akkor honnan tudják a magándetektívek, hogyan nem szabad kinézniük?
Ez az egyetlen szívás abban, ha olyan pasija van az embernek, aki nem iskolatársa. Még csak nem is tehet úgy, mintha együtt tanulnának.
A bigámia azt jelenti, hogy eggyel több feleségünk van a kelleténél - a monogámia szintén.
Manapság mindent túl lehet élni - kivéve a halált.
A rossz zene az, amit a gyerekeink szeretnek. A jó zene az, amit mi szerettünk gyerekként.
Az elmebaj örökletes. A gyerekeinktől örököljük.
Annyian haltak már meg, hogy mind nagyobb az esély: valakit nem ér utol a vég.