Ha az ember életében minden stimmel, akkor hajlamos megszokni és elkényelmesedni. Aztán, ha valamit elveszítünk, akkor jövünk rá, mennyire fontos volt.
Az emberek gyakran lebontják a régit az új miatt, ahelyett, hogy megértenék a múlt örökségét.
Vannak dolgok, amiket el kell engedni az életben. Ezt nem kompromisszumnak hívom, hanem komoly döntéseknek.
Vannak sebek, amiket nem gyógyít az idő. Vannak dolgok, amik nem tudnak megjavulni. Nem tudsz visszacsinálni dolgokat.
Kapunk és veszítünk, de törekednünk kell a hálára - hálával, tiszta szívvel elfogadni mindazt, ami a veszteség után marad.
A változás és a veszteség csak nehezen választható el egymástól - hiszen veszteség nélkül nincs változás.
Amikor változás történik, tétovázunk, mert a változás mindig veszteséggel is jár. Ám ha mindenhez ragaszkodunk, akkor mindent elveszíthetünk.
Akitől az élet mindent elvett, azt szokta jóvátételképpen a bölcsesség italával megitatni. - A bölcsesség: az irigység hiánya.
Egy apró remény halála jobban tud fájni, mint egy egész korszaknyi elkeseredés.
Megtanultam már rég, hogy elveszteni valakit nem csak egy lehetőség, hanem elkerülhetetlen.
Azok, akik igazán számítanak, velünk maradnak, és életünk leghétköznapibb perceiben kísértenek bennünket.
Vannak olyan tárgyak, amelyek olyan régóta vesznek körül, hogy szinte már fel sem tűnik a jelenlétük. Amikor elveszítjük őket, akkor jövünk rá, hogy mennyire nem ismertük, és mennyi apró tulajdonságuk kerülte el a figyelmünket.
Nehéz a veszteség. Sosem múlik el, mindig veled marad, mint egy halvány árnyék, egyes napokon sűrűbb, másokon ritkább.
Az a baj, hogy ha az ember nem kockáztat semmit, még többet kockáztat.
Sok idős ember mondja, hogy csak egyvalamit sajnál: azt, hogy fiatalon egy pillanatra sem tudott leállni, és csak most tanulgatja, hogyan kell élvezni az életet.