Az igazság az, hogy az élet egyszerre tervszerű és véletlenszerű, noha nem egyenlő mértékben.

Nem minden véletlen sorsszerű. De a sors gyakran közlekedik véletlenekben.

Minden emberi sors véletlenül, a környező sorsoktól függően alakul ki.

Csak ne akarj mindenáron zseni lenni, akkor lehet, hogy egyszer véletlenül az leszel.

A nagy felfedezések - legyen az selyem vagy gravitáció - véletlenül pottyannak elénk, amikor a fák alatt sétálgatunk.

Ez az egész, a fák, a csillagok mind véletlenül jöttek létre, mi magunk is vakon tülekedő és lökdösődő részecskék véletlen találkozásainak a gyümölcsei vagyunk.

A véletlennek van egy olyan szokása, hogy mindannyiunkat meglep.

Minden pillanatodat a véletlenek határozzák meg, de a kisebb-nagyobb zökkenők ellenére, a cselekedeteidet te irányítod. S noha a feléd tartó eseményekről nem dönthetsz - a vihar magával sodor, ha akarod, ha nem -, az átélt élményeidről igen.

Az a legcsodálatosabb az életben, ha rátalálunk arra az emberre, akivel a kapcsolatunk az évek múlásával folyamatosan mélyül, szépül és örömmel telik meg. A szerelemnek ez a bensősége két ember között a legbámulatosabb jelenség, isteni véletlen.

Az ember néha, dacolva mindennel, fölébe kerekedik a sorsnak, következésképp erősebb a véletlen rettentő hatalmánál.

Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk.

Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban.

Imádok a véletlenre gondolni - arra, ahogy egy elejtett szó, egy kavics a cipőben az egész világegyetemet megváltoztatja.

Ha az embernek ismételten azt kell tapasztalnia, hogy élete abszurd véletleneken múlik, önkéntelenül magába száll, szerény lesz.

Nem szabad hinni a véletlenben, jobb, ha reggel és este is felpofozzuk magunkat, hogy el ne felejtsük, hogy az óvatosság sohase fölösleges, és hogy jóból is megárt a sok.