A megálmodott boldogság semmit nem ér.

Milyen fura az élet, nem? Vakítóan fényesnek és abszolútnak látunk valamit, készen állnánk mindent eldobni, csak hogy a mienk lehessen, aztán eltelik egy kis idő, vagy más szögből vizsgáljuk meg, és lám, megdöbbentően fakó. Nem értjük, mit is láttunk benne korábban.

A darabban a szereplő, akit játszottam, állandóan azt hajtogatja: "Harminckét éves vagyok". Mintha ez magyarázat lenne mindenre, ami csak félresikerült az életében. Sejtelmem sincs arról, milyen lehet harminckét évesnek lenni, de azért el tudom képzelni. Úgy látom magam előtt ezt a nőt, mint aki megrekedt valami köztes időben, valami olyan életkorban, ami még nem számít mérföldkőnek, inkább afféle senki földjének. Egy olyan életkorban, amelyben viszont már kezdi megtapasztalni, hogy a reményei hervadásnak indultak.

Az ördög ámítása, hogy azt látjuk, ami nincs, és nem látjuk, ami az orrunk előtt van.

Vannak dolgok, amelyekre azt mondja az ember: ez annyira groteszk, hogy nem lehet igaz és mégis az.

Annak az esélye, hogy a világunk nem csupán egy számítógépes szimuláció, mindössze egy a milliárdhoz.

Valóság nem létezik, csak jóslatok.

Nem pontosan fedi egymást az igazság a valósággal.

Vagy álmodtam, vagy az idő és tér csupán gúnykacaj.

Mi a valóság? Olyan, mint a tévében az a showműsor, amelyet csak ön nézhet meg, de nem kapcsolhat ki. A jó hír viszont az, hogy ez a műsor véletlenül éppen a legérdekesebb, amit csak elképzelhet: szerkesztett, személyre szabott és csak önnek vetítik.

A valóságot ki hallucinálja?

A valóságnál nincs titokzatosabb és varázslatosabb dolog a világon. Részét képezik emlékeink és álmaink, lidércnyomásaink és vágyaink, csupa megfoghatatlan dolog, melyek nélkül életünk szürke, unalmas és semmitmondó lenne.

Nem akarunk felébredni, mert így szép és jó, jobb még akkor is, ha rossz az álom, jobb annál talán, ami az álom után következnék, a bizonytalan, józan, illúziómentes valóságnál, melyben magunkra hagyatva a végzet, a varázs a mámor és az álom könnyítése, támogatása nélkül kellene járnunk.

Ha egész életedben úgy teszel, mintha jó lennél, akkor nem fogsz különbözni a jó emberektől. A kérlelhetetlen képmutatás végül igazsággá válik.

A szép eszmék és a valóság sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással.