Te vagy a szeretet bennem, és te tanítasz a szeretetre bennem. Az igaz, őszinte, önzetlen szeretetre. És ezt a leckét meg akarom tanulni. Mert tudnom kell. Tudnom kell szeretni. Mert akarok szeretni. Akarlak szeretni. Ahogyan neked jó. S így lesz jó nekem is.
Melletted akarok felébredni reggelente, esténként téged akarlak látni a vacsoraasztal másik oldalán. Veled akarom megosztani a napjaim minden apró részletét, és hallani akarom a te napjaid részleteit is. Veled akarok nevetni, azt akarom, hogy amikor elalszom, te legyél a karomban. Mert te nem csak az egyik múltbéli szerelmem vagy. Te voltál a legjobb barátom, a jobbik felem, és nem tudom elképzelni, hogy ezt újra feladjam.
Kincseket mutatnak... felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Nagyon szépek. A történelem darabjai, a múlt felidézői. Elképzelem, amikor ezek a tárgyak nem vitrinben álltak, hanem a hétköznapi élet kiegészítői voltak. Ma pedig felbecsülhetetlen értékű kincsek. Nézem őket, lenyűgöznek. Szép kincsek. De a legszebb kincs nem a szemem előtt van. Nem vitrinben. A legszebb, legdrágább kincs a szívemben van. Életem legértékesebb, legszebb része. A szívemben. Ott őrzöm. Őrizlek. Téged.
A legszebb kilátás szívem ablakából nyílik, amelyen keresztül látom egy csodás tó végtelenségét, az alattunk tovatűnő folyó erejét, egy szelíden nyíló rózsa pirosát, egy csodás vers megható sorait... a világ végtelen szépségét.
Téged.
Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.
Meghívlak egy kávéra...
Vagy egy sétára. Egy beszélgetésre. Igen, meghívlak. De nem kávéra, nem sétára, nem beszélgetésre. Sokkal többre.
Az életre.
A nagyvilágon nem hallotta senki,
Mit mondtál, csak mi hárman: fenn az Úr,
Te, aki mondtad, és én.
Nem tudok változtatni azon, ami vagyok, és azon sem szeretnék változtatni, ami te vagy. Csak azt akarom, hogy mi ketten azok legyünk, akik vagyunk; együtt.
Azon igyekszel, hogy mindenki mást boldoggá tegyél. De engem nem érdekel más. Én téged szeretnélek boldoggá tenni.
Szétforgácsolódtam, élettelen dolgokhoz vonzódtam, a természethez, amely engem bűvöletbe ejt és meghat, a zenéhez, amely nekem az átlényegült szerelem, a gondolkodáshoz, amely a szellem ínyencsége, mindahhoz, ami csak kellemes és szép a világon. Azután összetalálkoztam ezzel a teremtéssel, aki összefogta kicsit tétova, változékony vágyaimat, valamennyit önmaga felé fordította, és szerelemmé változtatta.
Maga nem utasít el, maga elfogad engem, sőt nyugodt és józan boldogságot kínál nekem, amit térden állva kellene köszönnöm, amíg csak élek. De én nem kérek belőle. Ó, milyen gyötrelmes és iszonyú szerelem az, amely szüntelenül egy meleg szót, egy szívből jövő simogatást koldul, és nem kapja meg! Olyan üres a szívem, mint a koldus gyomra, aki kinyújtott kézzel, sokáig fut maga után. Maga vetett neki szép holmikat, de kenyeret soha. Nekem kenyér, nekem szerelem kellett. Nyomorultan és nincstelenül megyek el, nem adatott meg nekem a maga szerelme, pedig néhány morzsája megmenthetett volna.
Ó, milyen furcsa, ahogy a szerelemről gondolkozik, és ahogy beszél róla. Én az vagyok magának, akit sokszor csakugyan ott szeret tudni maga mellett... egy széken. De maga nekem az egész világ; én nem tudok másról, csak magáról, nem fogok fel mást, csak magát, nincs szükségem másra, csak magára.
Önző vagyok és énközpontú, mint minden ember, aki nagyon-nagyon akar valamit. Annyira vagyok én önzetlen, mint a gyerek, mikor az egész világot követeli magának. Azért szeretném, ha feleségül jönnél hozzám, mert még soha életemben nem találkoztam olyannal, mint te, mert te vagy az egész világ nekem, és mert mindig szerettelek.
Hogy is felejthetnélek el, amikor hozzád képest mindenki más csak szegényes utánzat! Szeretlek, olyan nagy szerelemmel szeretlek, hogy a szerelem csírája szívemben virágba szökkent s egész pompájában kibontakozik.
Sorsunkat befolyásoló szelek fújnak, amelyek többnyire akkor támadnak, amikor a legkevésbé számítunk rá. Néha tombolnak, mint az orkán, néha pedig éppen csak fújdolgálnak. A szelet mégsem szabad lebecsülni, mert gyakran a jövőt rejtegeti. Te vagy, drágám, az én életemben az a szél, amelyre nem számítottam, az a viharos erősségű szél, amelyet elképzelni sem tudtam eddig. Te vagy a végzetem.