Szeretlek. Te vagy a testemen kívül dobogó szív. Nem érdekel, kivel kötöd össze az életed, hogy szőke vagy fekete hajú, kék vagy zöld szemű, nő vagy férfi, ha téged boldoggá tesz. Nekem csak ez a fontos. Azt kívánom neked, amit te szeretnél magadnak.
Akarom az ünnepeket és a születésnapokat, a szorgos időszakot és a lusta hétvégéket. Szeretném mogyoróvajas ujjacskák nyomát látni az íróasztalomon. Kellenek nekem a családi viccek, a viták, minden. Azt akarom, hogy közös életünk legyen.
Hogy úgy vagy, mint a tenger,
ha elhúzódsz se hagysz el,
végleg elkevered
hullámod fövenyemmel,
mely tele van veled.
Semmi
sem
lenne könnyebb
nélküled
mert te
vagy
minden
az egész:
reszelék kvarkok, óriásfánkok,
tojás napos oldallal felfelé
te
vagy a folyvást táguló
univerzum
nekem.
Ó, bárhol is vagy, én gyönyörűségem,
ha fuvalom, hullám válladra csorran
vagy hó-arcod simítja lenge-szépen:
Mennyire könnyű azt mondani, hogy szeretlek, és mennyire nehéz azt kérni, hogy legyél még!
Egyszerűbb lenne utálni téged,
Ha hagynád, hogy ne szeresselek.
Mégis ezer napot választanék egyedül,
Ha még egyet eltölthetnék veled.
Szeretem magát és különbnek tartom mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg magához kapcsolódtam volna, de látja, minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, melyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni.
Alig maradt valami, ami boldoggá tesz, de te azzá teszel.
Araszol a szív, arra szól a szó.
Téged a hangom hív, és tudod, így a jó.
Szívem a tiéd, nem múló látomás.
Lelkem tűzben ég, te vagy a végállomás!
Szeretlek, hozzám tartozol, te vagy a szívem, és most, hogy elmész, úgy érzem, a szívem tépik ki belőlem.
Nézlek, érezlek egész
lelkemmel és most már tudom, farkasénemet az
éhség hajtotta, vakon a női hús utáni vágy, a
menekülés egy részeg pillanatba. Utánad nyúlok
gyengéden, ámuló, tiszta lélekkel, s tudom, hogy ami
nem voltam soha, tudom, most beléd szerelmes vagyok.
Értsd meg hát, Drága,
hogy én most utolszor simogatlak végig
szemem még élő sugaraival, a felém lovagló
irgalmatlan halál árnyékában sóhajtva,
s kérlek, engedd, hogy titkom eláruljam
s hangosan kiáltsam: szeretlek, szeretlek.
Mindannyiunk életében vannak kiemelkedő pillanatok: olyan időszakok, amelyek kisebb, vagy mélyreható változást idéztek elő bennünk. Én négy olyan időszakot tudok felidézni, amelyek megváltoztatták az életemet: azt az évet, amikor megszülettem, azt az évet, amikor megtudtam, hogy meg fogok halni, azt az évet, amikor meghalt az anyám, és most már megvan a negyedik is - az az év, amikor megismertelek.
Mindig is itt voltál. Mindig itt voltál nekem... és a szívemnek. Meg a lelkemnek. Mindennek. Csak azt kívánom, bárcsak ne tartott volna ilyen sokáig, hogy összeszedjem a bátorságom.