Álmom az Ige, az Üdv, az Út:
Be hazug élet, óh, be hazug.

A törvényhozásnak az a dolga, hogy az embernek joga legyen döntést hozni. Ha ön valamire azt mondja, nem teheti meg, mivel tiltja a vallása, az helyénvaló. De ha ön azt mondja valamire, hogy én nem tehetem meg, mert az ön vallása tiltja, az már probléma.

Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember,
hol te szárnyad nyugtatod.

Szerintem nem nevezhetjük teológusnak azt, aki azt képzeli, hogy a maga teremtett eszével megértette Isten felfoghatatlan dolgait.

Az emberek szíve köves talaj és útszéli, keményre taposott föld, amely megöli és elveszejti az ige magvait.

Mondják, valahányszor az idő közelg,
Melyben Urunk születését innepeljük,
Egész éjjel zeng e hajnal-madár;
S hogy akkor egy se mer mozdúlni szellem;
Az éj ártalmatlan; planéta nem ver,
Tündér nem igéz, nem bűvöl boszorkány,
Oly üdvös, oly szentelt azon idő.

Én nem vagyok harcos ateista; úgy érzem, mindenki higgyen abban, amiben akar. De az, hogy valakinek különös babonái vannak, még nem bizonyíték a lelki nemességre. Ha valaki, mondjuk, vallásos, ettől még nem lesz automatikusan jó ember.

A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik.

A keresztes hadjáratok során a harcos szerzetesek mindig megtalálták a Bibliában a hitetlenek elleni kegyetlen erőszak igazolását, hiába utasította el Jézus egészen egyértelmű szavakkal az erőszakot. A szükség törvényt bont, vagy ezúttal inkább törvényt értelmez át.

Semmi kifogásom az égi hatalmakkal folytatott konstruktív párbeszéd ellen, de azt hiszem, hogy azért nem muszáj állandóan rajtuk lógni.

Mindig lesznek olyanok, akiknek mankó kell az élethez, és kell a tudat, hogy nem lesz ezzel vége, és van valami a halál után. Valahol mindegyik vallási útkeresésnek, kapaszkodónak ez a gyökere: a buddhista például újjászületik, a keresztény meg a Mennyországba megy, az iszlám hívőt, öngyilkos merénylőt még hetven szűz is várja, és mindenki a sajátját gondolja igaznak. Ez már magában erősen megkérdőjelezne bennem dolgokat.

Nem vagyok vallásos, nem hiszek Istenben, de hiszek a keresztény elvekben, a szeretetben és fontos, hogy tartozzam valahová...

Nem inkább az ember képzelte el istent a saját képmására, mintsem hogy isten teremtette volna őt saját hasonlatosságára? De ne kardoskodjunk emellett; hiszen aki ilyen nézetet melenget agyában, az a pokol lángjaira kárhoztatja magát. Csak említsük meg egy filozófus rosszmájú megjegyzését: ha a macskák isteneket csináltak volna maguknak, akkor egerek után szalajtatnák őket.

Miként a szerelem és a zene, a vallás is természetes dolog. Csakhogy ugyanilyen természetes a dohányzás, a háború vagy a halál is.

A minket körülvevő univerzum indifferens a szenvedésünkre vagy boldogságunkra. Lényegtelenek vagyunk, felcserélhetők az isteneink számára, akik nem foglalkoznak velünk soha. Feladatunk, hogy imádjuk őket, de nem kapunk majd tőlük vissza semmit. Nem is várhatunk el tőlük semmit. Az már önmagában is bűn. Soha nem tudhatjuk, mikor elégítjük ki az Urak akaratát. De a Nagyúr életünk minden pillanatában figyel minket. Mindig és örökké, ha már meghaltunk, akkor is. Vagy akkor csak igazán.