A létezés gyönyöre nem arányos a létezés időtartamával. A tartalom függvénye. És te vagy számomra a legértékesebb tartalom.
A szerelem olyan szorosan és bensőségesen láncol hozzád, hogy semmi mással nem tudok foglalkozni és sehová sem tudok eljutni. Minden más vágytól, akár attól is, amely legjobban megfelel jellememnek és lényemnek, meg tudok szabadulni, de lehetetlen kiirtanom azt az érzést, amely fájdalmasan, de elhallgathatatlanul súgja a fülembe a nap és az éjjel minden percében, hogy te vagy Isten legédesebb, legkedvesebb teremtménye.
Téged a tenyeremen hordozni, imádni, neked és csak neked élni: ennyit akarok még ezen a földön.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Úgy válunk eggyé egymással, mint az esőcseppek az ablakon.
Naptól virít, naptól hervad a rózsa...
Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?
Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,
Te vagy nekem egyetlenegy világom.
A Valentin-nap az anyagiakról és a megkülönböztetésről szól, arról nem is beszélve, hogy rettenetesen egészségtelen az a sok csokoládé.
Változandó minden idelenn,
Csak a mi szerelmünk végtelen.
Nekem nem kell ajándék Valentin-napra: aki szeret, az úgyis egész évben bizonyítja ezt, már csak azzal is, hogy nem áll odébb: elég nehéz eset vagyok ugyanis.
Magamhoz kéne húzni mit kezem bohón elengedett
mint sós cukrot hányás után úgy nyalni föl szerelmedet
kómába nélküled a vak szájtáti semmibe hullok
mert nem szerettem én még senkit így előtted ennyire.
Szelíd szemed, mint a galambpár, dús fürtjeid szökellő kecskenyáj; fogacskáid mint hófehér juhok, mik a folyóról jöttek úsztatásról; mind ikret ellett, nincs közöttük meddő. Karmazsin szalag az ajkad, s a beszéded méznél édesebb.
Volnék nyakadra csöppent körtelé,
volnék ruhádba kent hasonlatok,
apró göröngy, ha megbotolsz belé,
kicsiny bogár, ha eltaposgatod.
Éppen elég tapasztalattal rendelkezem, hogy meg legyek győződve róla: mi ketten egymáshoz tartozunk. Pontosan kiegészítjük egymást, úgy, ahogyan a hegyek és a völgy egyetlen zárt egységet alkotnak.
Szólj, csak szólj, hallgatok, hallgatok a világ végeig,
s várom a perceket, amelyekben engemet értesz!
mert nekem már csak te vagy és nem is lesz soha másom:
sem étel, sem ital, sem munka, sem élet...
Szeretlek, mert oly szép szemed van,
Hogy nappal van, hol az ragyog;
Még a lelkemben sincsen éjjel,
Pedig én oly sötét vagyok!