A szervezetek számos hibás lépése könnyűszerrel elkerülhető lenne, ha a beosztott venné a bátorságot és a főnöke szemébe mondaná, hogy valami baj van.

A jó vezetőnek olyan környezetet kell teremtenie, amelyben a beosztottak úgy érzik, hogy a bizonyítékalapú döntéseket mindenkor megfelelően jutalmazzák, bármi legyen is a végeredmény. Az eszményi szervezeti környezet mindenkit megfigyelésre, adatgyűjtésre és szókimondásra buzdít. Azok a főnökök, akik ilyen munkahelyi miliőt alakítanak ki, csupán egyvalamit kockáztatnak: azt, hogy az egójuk olykor megsínyli a helyzetet.

A legjobb terv mindig az, amely megfelel a specifikációban foglaltaknak ("kielégíti" azokat), és emellett a legkisebb ráfordítást igényli. Bármely terv, amely "jobban" sikerül, mint amit a specifikáció kikötött, nagy valószínűséggel visszautasításra talál, mivel a kikötéseket olcsóbban is lehetett volna teljesíteni.

Ha prognosztizálni akarjuk, hogy egy ötlet kezdeményezői sikeressé válnak-e, akkor túl kell látnunk a lelkesedésen, amellyel előadják az ötleteiket, és a tetteikben megnyilvánuló odaadásra kell koncentrálnunk.

A befektetés világában csak az tud pénzt termelni, aki képes a többiektől eltérően gondolkozni.

Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy egyre kevésbé azonosítsd magad a címeddel és pozícióddal, de annál inkább a cégedért és a csapatodért való erőfeszítéseiddel.

Sok módja van annak, hogyan terítsen az ember vörös szőnyeget csődbe ment üzlete elé.

Minden ajánlat annyit ér, mint aki teszi.

A legerősebb vevőcsalogató a reputáció, a jó hírnevünk. Akkor a vevő nem tanakodik, hanem bízik bennünk.

Elsőrendű cél, hogy a vállalkozás profitot termeljen. De bolond, aki azt hiszi, hogy csak ez a cél. Hiszen egy hosszú távú célt kell követnie, hogy fenntarthatóak legyenek a folyamatok, hogy a fejlesztésre is jusson, mert az a holnapot biztosítja, a stratégiára is kell pénz, mert az a holnapután. Nem foglalkozhat csak a mával, mert akkor a holnap össze fog omlani.

A profit csak a máról szól. Ahhoz, hogy hosszú távon életképes legyen a cég, összetett célokat kell szem előtt tartani.

A műtárgypiac olyan, mint az óriáskerék - egyszer fent, egyszer lent. Egyetlen igazán el nem hanyagolható különbséggel: az óriáskerék tökéletesen kimért és mindig ugyanúgy működő szabályaival szemben itt csak ritkán tudhatjuk, hogy mikor éppen mi és főleg miért van fent, és mi lent.

Valamit pontosan látnunk kell, mint a műkereskedelem egyik legfontosabb jellemzőjét: azt ugyanis, hogy ez az egyetlen olyan piac a világon, ahol a konkurenciaharc nem lefelé, hanem felfelé nyomja az árakat.

Attól, hogy egy létező keresletet elégítünk ki, még nem biztos, hogy erkölcsösen járunk el.

Szinte minden társadalmi szintű érintkezés alapja az árucsere, viszont amit egy színész, vagy egy modell kínál megvételre, az nem más, mint saját maga.