Vannak, akik mindig utazásokról és kalandokról álmodoznak, hogy ezáltal mások és a maguk szemében is hősnek tűnjenek. Ám amikor már félúton vannak, és valamiféle veszély mutatkozik, észbe kapnak: "Miféle ostobaság sodort idáig, miért kellett belekeverednem?"

Az ember nyugtalan teremtmény, s időnként racionálisan nem megmagyarázható indokok alapján mennie kell. Valahová. Ha jó neki, ahol van, azért. Ha nem, azért. Utaznia kell. Hisz ebben a menekülésben van az ő szabadsága.

Ne akard levágni az utat, hanem úgy menj rajta végig, hogy minden cselekedetedtől szilárdabb legyen a talaj és szebb legyen a táj.

A szív mindig utazik, akkor is, ha a láb és a fej marad, és a szív folyton új világra vágyik, télen azért, mert fukar, ne kelljen otthon fűteni, nyáron meg ott van a legfontosabb létező ok, miszerint akkor szép a táj, ha fut. Lajos bácsi szerint persze a telek éppen olyan izgalmasak a szívnek, olyankor fűtenek a kupéban, és az utast hamar elnyomja az álom, a szív pedig végre fölszabadul, nem gátolja a tudat, mert a szív nagyon is tudja, hogyan lehet bealudni és megálmodni Magyarországot.

Kelet felé a napfény, nyugat mögött az ár:
keletre űz a vándorkedv s nyugat kapuja vár.
Úgy hajt e furcsa őrület, hogy vennék búcsút én,
mert tenger hív és csillag hív és ó, mert hív az ég.

Nem tudod hol jársz,
s honnan jössz. Eltévedt
alattad az út.

Soha nem tévedsz
az utadra, ha mindig
iránytűt használsz.

Ha nincs nagy csomag, az ember nem is érzi, hogy utazna!

Valaki egyszer leírta, hogy a hosszú kóborláshoz három tulajdonságból legalább egyre szükség van. Ezek az indítékok: vallásos hit, művészi hajlam, pszichés beállítottság. Ezek valamelyike nélkül nem megy a vándorélet.

Van az utazás... Izgatottan készülsz rá, tervezel, szervezel, és ahogy közeleg az idő, egyre kevesebbet alszol. Aztán elérkezik a nagy nap. Vágyaid teljesülésének napja. A nagy utazás. Egy számodra hívogató tájra. Izgatottan fedezed fel, teszed magadévá. És egy életre megőrzöd magadban.

Nem kell tengerentúlra elmenni ahhoz, hogy valaki pihenjen. Gyönyörű országunk van. De aki nem szeretne itthon pihenni, az elmehet bárhová, nem kell hozzá vagyon, csak elhatározás. Hányan vágyakoznak arra, hogy lemenjenek a tengerre? Életükben nem voltak a tengeren. Egy pénteki estén az ember a nyugatiban felszáll a vonatra, és szombat reggel leszáll Rijekában. Este Nyugati, reggel kinyitja a szemét: az Adria ott hullámzik a lába előtt. Ott van a kikötőben, sós tengeri illat, sirályok az égen, a halászok jönnek vissza a tengerről a zsákmánnyal, pálmafák. Vasárnap este meg vissza. Két nap alatt az álmok valósággá válnak.

Tudod, a vonatozás olyan, mint az élet. Egy utazás, felszállsz, és rajtad múlik, hogy érzed magad, amíg megérkezel. Bosszankodhatsz sok minden miatt, de ha élvezed a kilátást, és új ismertségeket kötsz, akkor később nem a cél fog számítani, hanem az út. Az igazán fontos dolgok mindig egy vonatúttal kezdődnek és fejeződnek be.

A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.

Ha először utazik valaki, a tulajdon fatornyos falujától különböző minden táj elbűvöli. A szerelem után ez adja a legnagyobb vigaszt és gyönyört. Nem lehet észre nem venni a fontos, új dolgokat, elárasztják az érzéki benyomásokat pusztán visszatükröző agyat. Feledésbe merült a szeretett alak, elszáll a szomorúság, a halál árnyéka is eltűnik. Gomolygó érzések valóságos tengere tárul fel a hatásvadászó, közhelyszerű kijelentés mögött: elmegyek.

- Miért mondják, hogy elutazni annyit jelent, mint egy picit meghalni, amikor tulajdonképpen az utazás az élet?
- Amíg az ember tizenhat éves, addig minden az élet; az elutazás is, a megérkezés is.