Idővel minden elviselhetővé szelídül. Ha engedik.
A csendes többségnek mindig sikerül felülkerekedni, gyakran az uralkodó széliránnyal szemben is.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Az elhárítás alfája és omegája a jól működő és érzékeny hálózat. Olyan, mint a pókháló. Csak mindig megfelelő időben kell kiépíteni, és utána türelmesen várakozni.
Kerüld a túlzásokat. Ha túlkorrigálsz, akkor zűrzavart kapsz, és egyre nagyobb és nagyobb korrekciókra lesz szükség. Ingamozgás ez. A fanatikusok nagy mesterei az ingamozgás létrehozásának.
Az a tapasztalatom, hogy minél kevésbé vársz valakit, annál pontosabb lesz.
Minél lassabban fejlődik ki egy jellem, annál gazdagabb lesz.
A türelemnek is van határa, még akkor is, ha az ember még gyerek, és akkora csak, mint egy kecske.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Fiatalon azonnal és mindent akarunk Istentől, aki éppolyan fiatal, mint mi. Aztán megöregszünk, és az Isten is lassúbbá válik. Végtére is elég időt adott nekünk, hogy lehiggadjunk.
Nevetséges és szomorú, mily nehezen tanuljuk meg a türelmet és okosságot.
Az ember halad botorkálva is, nem olyan jól, mintha nem botorkálna, lassabban persze, de halad.
Sokkal türelmesebb vagyok másokkal, mint saját magammal szemben, és sokkal könnyebben elő tudom hozni a jót másokból, mint magamból. Olyan vagyok, mint az a csiszolópapír a gyufásdoboz oldalán. De nem bánom, nem érzem, hogy ez nekem rossz lenne. Inkább legyek elsőrangú gyufásdoboz, mint másodrangú gyufa.
Ne légy türelmetlen. Ha már elviselhetetlenül összegubancolódnak a szálak a kezeink között, és megpróbáljuk valahogy kibogozni a csomót, az semmiképp sem segít, ha reménytelennek érezve, türelmetlenül kapkodva ráncigáljuk őket. Rá kell szánni az időt, lassan, egyenként kell kibontani azokat a szálakat.
Sohasem felejteni... várni... terveket szőni... remélni... szívvel-lélekkel, minden erejével eltökélni, hogy amit akar, elérje a végén. Vannak ilyen férfiak.