Mindenkinek van egy pillanata a történelemben, ami csak az övé.

A történelem ismétli önmagát; éppen ez az egyik baj vele.

Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy megláthassa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké.

A múltnak mi nem vagyunk fontosak, minekünk fontos a múlt. Már akinek.

A bűnös múlt iránti nosztalgia maga is bűn.

Az eleven emberi erők az emberi történelem mozgatórugói.

Ahogyan a történelem nem zárul le soha, éppúgy a gonosz sem pusztítható el végleg - kigyomlálhatjuk ugyan, de gyökerestül sosem irthatjuk ki. Csak azt várja, hogy pillanatnyi figyelmetlenségünket kihasználva újra életre keljen. Könnyen kihajt önelégültségünk termékeny talaján.

Nincs történelem, csak életrajzok vannak.

Elképzelni sem lehet, mi lenne, ha a történelem kerekét nem vezéri ambíciók és átvert tömegek mozgatnák, hanem az egyszer csak az értelem medrében haladna tovább.

A történelem soha nem ér véget; körforgásszerűen halad előre.

A történelmet mindenkinek ismernie és értenie kell, mert a háborút csak így lehet elkerülni.

A történelem halhatatlansága szükségszerűen nem a múlttól, hanem a jövő emlékezetétől függ, mert a múlt csak akkor létezik, ha a jövő nemzedékek emlékeznek még rá. Tehát történelem csak akkor van, ha azt a következő nemzedék megismeri.

A történelem mindig a megbocsátásról szól.

Nem szabad engedni, hogy a történelem döntsön. Mert akkor nincs jövő, csak ismétlés.

Az ember a történelme egyik oldalát nem tudja lerombolni anélkül, hogy az egész történelmét tönkre ne tenné.