Ha a természetet egyetlen, összefüggő szőttesként fogjuk fel, rögtön nyilvánvalóvá válik a sebezhetősége is. Minden kapcsolatban áll egymással. Ha egy szálat kihúzunk, az egész kárpit felbomolhat.
Nincs oly fény, melynél fátyolát
a Természet levetné szépszerével,
s mi lelkednek nem fedi fel magát,
ki nem csikarhatod azt tőle semmi géppel.
A természet mindenütt a lélek számára ismerős hangon szól az emberhez.
A természet egyetlen eleven egész, nem pedig élettelen halmazat.
Erdő-mezővel gyorsan eltelek,
s kérni madár tollát eszembe sincsen.
Minden örömöm lelki kincseimben,
hogy könyvről könyvre szökdicsélhetek!
Nem érheti igazán fekete bánat azt, aki a természetben él.
Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát és kiválóság nincsen. Az összhang teljes és megzavarhatatlan.
Szükségünk van néhanapján viharokra, hogy eltakarítsák a száraz saspáfrányt, és új virágok sarjadhassanak a helyében. S természetesen napra is szükségünk van, hogy sugaraival beragyogja az új virágokat, amelyek a vihar nélkül sosem bonthatták volna ki szirmaikat.
Nevük se tudom,
Azért így lelkendezem:
"Mennyi sárga virág!"
Esik a hó -
a természet ismétli
önmagát.
Kicsit olyan a kert, mint a szép zene, amelyet a Nap, ez az égi karmester vezényel. Tavasszal int, kibújnak a korai hagymások levelei és kelyhei, a színek szimfóniájának első taktusai, aztán következnek a zöld akkordok, az ezerféle különös levél a zöld minden árnyalatában, illeszkedve az örökzöldek tartós, mély tónusaihoz. Aztán ahogyan az idő múlik, a Nap egy-egy intésére felszikráznak a bokrok, nyílnak a virágok: fehérek, sárgák, kékek, lilák. Bomlanak a szép rózsák illatos szirmai. Nyáron formálódnak a gyümölcsök, ősszel roskadnak a fák, a bokrok a gazdag terméstől.
A művészet az, mely legszemléltetőbben bizonyítja be: mily naggyá lehet az ember, ha a Természettel egyesülni tud s hogy milyen semmi egymagában, mikor elszakadt a Természettől.
Tél tanít hallgatásra
Tavasz ébredésre
Ötvös ősz elmúlásra
Nyár reménykedésre.
Ha soha nem lesz semmim, akkor is enyém a hajnal és a reggeli napsütés.
Bárminemű bánat emészsze az ember lelkét, a természet biztos gyógyító erőt tart fenn számára.