Aligha akad izgalmasabb a hűlt helyeknél. Luk az úttesten, luk a földeken, utcákon; aztán hirtelen ott terem a rongyokon a gazdagság, étel az abroszon, a dús növényzet, erdő, víz, zuhatag és a hegyek, csupa ékszer. Egyszer csak ott a semmin a valami.
A Természet kegyetlen, csakis egészséges gyermekeit gondozza, a betegeket magukra hagyja, sőt, fenyegető fegyvereket szegez létüknek. Tudod, nekem a Természet régen csupán képkiállítás volt, hogy szellemem és kezem erejét gyakoroljam rajta, de ez most megváltozott, mert nem érzek, nem sejtek semmi mást, csakis a Természet rettenetét.
A Természeti Asszony a gyógyítás batyuját viszi a vállán; abban van minden, amire egy nőnek szüksége lehet a létezéshez és a tudáshoz. Mindenre van orvossága. Meséket és álmokat, szavakat és dalokat, jeleket és szimbólumokat visz magával. Ő a hordozó, de ő a végcél is.
Szerencsés vagyok, hogy a Természetben nőhettem fel. A villámcsapás a hirtelen halálra és az élet mulandóságára tanított. Az egérkölykök azt jelentették, hogy a halál keménységét új élet enyhíti. Amikor "indiángyöngyöket", apró rákokat ástam ki az iszapból, megértettem, hogy réges-régóta élnek már itt emberek. Megtanultam, milyen szépen ékesíthetem fel magam, ha fejem tetejére danaida-pillangót ültetek, éjszakai ékszerként szentjánosbogarat viselek, karkötőmül pedig smaragdzöld békák szolgálnak.
Lényünket betölti a vadon utáni vágyódás. A kultúra kevés ellenszert tud nyújtani e sóvárgás leküzdésére. Belénk nevelték, hogy szégyenkezzünk, ha ilyen vágyaink támadnak. Hajunkat hosszúra növesztettük és mögé rejtettük érzéseinket. A vadon Természeti Asszonyának árnya azonban továbbra is ott ólálkodik mögöttünk éjjel és nappal. Nem számít, hol vagyunk.
Az ember alkotta művek létrehozásában mindig jelen van bizonyos erőszak a természettel szemben - egy fát el kell pusztítanunk ahhoz, hogy faanyaghoz jussunk, és erőszakot kell tennünk ezen az anyagon, hogy asztalt készíthessünk belőle.
S ha a természet örök szála egyre
Közönnyel orsóra csavarodik,
S a lények harmóniátlan tömegje
Bosszantó ricsajjá zavarodik,
Ki léphet az egyhangú folyamatba,
Megélesztve, hogy ritmikus legyen,
S az egyest átfogóvá ki avatja,
Mely gyönyörű akkordokkal üzen?
Vajon ki szít vihart a szenvedélyből?
Alkonypírból ki sző mélyebb jelet?
S ki hint szirmot, mikor minden virág nől,
Ahol a kedves lépeget?
Dicső koszorúvá vajon ki fonja
A borostyánt, mely magában fakó?
Az Olympost egyesíteni ki fogja?
Emberi erő, költőkben lakó!
A víz meleg. De a nap- és a holdfény még mindig gyönyörűen csillog a vízen. Folyton változik a tó színe: hol türkizkék, hol kék, hol fehéres, hol zöld. A nádasokban sok madár lel védelemre. A Balaton Magyarország egyik ékköve.
Minden kert mögött ott a Paradicsom, és néhány kert valódi Paradicsom.
A civilizált emberiség elvesztette a mozdulatlanságra való képességét, leckét kell vennie csendből a vadontól.
A hópelyhek és esőcseppek, melyek a földre hullanak, a gleccserek óriási jégtömegei, melyek lassan, föltartóztathatatlanul mindig lejjebb nyomulnak, a mélységbe zuhanó hó- és kőlavinák, a szikláról sziklára rohanó hegyi patak, mind a holt matéria titokzatos törvényének, a mélység vonzásának engedelmeskednek. Van azonban még egy éppen olyan titokzatos törvény, amely minden felett uralkodik, ami él: a magasba vágyás, a fény, a nap szomjúhozása. Vagy nem az-e a sudár fenyő égbetörő növése, a viharvert cirbolya függőleges iránya, amelytől még a legmeredekebb hegyoldalon sem tér el?! Nem ez a vágy az, amely a zergét oly magas régiókba hajszolja, ahol már nem remélhet táplálékot és mely a kőszáli bakon úrrá lesz, amikor látszólag céltalanul áll órákig egy magas sziklafokon, nem törődve a leghidegebb széllel? És ez az a vágy, amely többé-kevésbé lángol vagy szunnyadozik minden emberben, akit a lármás világvárosi élet zaja még nem tett süketté a természet hívó szava iránt. Az eszköz lehet többféle és nem lényeges: az egyik bízik a mérnöki tudásban és beleülve a hegyipálya kocsijába, megtalálja ugyanazt a gyönyörűséget, mint aki bízik saját képességeiben és többé-kevésbé veszélyes utakat keres a magasba.
A kert sokkal többet ad, mint amennyit nekünk kell adni érte.
Isten állatai és Isten tárgyai között nincs különbség. Az állatok finoman összeillesztett gépek, amelyek még finomabban összeillesztett gépekből állnak. Mi a különbség, hogy egy vízoszlopból csalok-e elő egy hangot, vagy egy cicából?
Hunyd be a szemed, hegyezd a füled; a leglágyabb neszben és a legvadabb robajban, a legegyszerűbb hangban és a legemelkedettebb harmóniában; a leghevesebb, legszenvedélyesebb sikolyban és a józan ész legbársonyosabb szavaiban a Természet az, ki megszólal, felfedve és feltárva lényét, erejét, elevenségét és viszonyait, úgyhogy a vak is, kitől a látható világ tapasztalása megtagadtatott, felfoghatja és megértheti a határtalan elevenséget mindabban, ami hallható.
Az okok és okozatok hatalmas láncolatában egyetlen adat sem vizsgálható elszigetelten.