Az értelmi képességeket semmiféle műtéttel nem lehet javítani.
A világ már csak ilyen, a zsenik előtt meghajol, a szorgalmas tehetségeket pedig kifigurázza.
Mindenütt találni tehetségeket. A kérdés az, miként adjunk lehetőséget ennek kifejezésére és kibontakoztatására.
Aki valamire képes, sőt sokra képes, rendszerint abba a hibába esik, hogy mindenre képesnek hiszi magát, sőt az ifjúnak föltétlenül ezt kell hinnie, hogy vigye is valamire.
Az edzőnek meg kell találnia az aranyhalat, de annak felneveléséhez az ő tehetsége is szükséges.
Ha nincs tehetséges diák, akkor bármilyen tehetséges tanár is próbálkozik, nem lesz belőle OKTV döntős, vagy olimpikon. De egy tehetséges tanár el tud juttatni egy átlagos, közepes képességű diákot is elég jó színvonalra.
Az igazi tehetség olyan, hogy majdhogynem tanár nélkül is eljut egy kiemelkedő szintig.
Senki sem lehet olyan öntelt, hogy azokat a sikereket és eredményeket, amiket esetleg elért, kizárólag saját tehetségének, szorgalmának, munkájának tulajdonítsa. Minden alkotó embert már gyermekkorától befolyásol a környezete, tanára, az intézmények, ahol tanult, a tudósok, akik mellett dolgozott és egy kicsit a jósors vagy a balsors is.
Nagyon nagy felelősség, ha az ember felismeri a tehetséget.
Bármilyen tehetséges legyen is valaki, Isten kegyelmétől függ, hogy képességeit kibontakoztathatja-e, vagy legszebb álmai szétfoszlanak a semmibe.
Nem hiszem, hogy egy botfülűt meg lehet tanítani énekelni. Sajnos vannak dolgok, amikhez tehetségesnek kell születni.
A tehetséges ember jellemző természeti adománya: könnyű felfogás, kiváló memória, nyelvkészség.
Nem minden egyéniség egyben alkotó tehetség. Közepes tehetségű egyéniségből lesz a különc, a dilettáns, a magányos farkas, a lázongó, a megszállott, talán a remete is. Nem elmebeteg, de nem is normális a szónak abban az értelmében, hogy olyan, mint a norma, vagyis mint az átlag, mint mindenki más.
A tulajdonképpeni produktivitásnak senki sem ura; s csak azt tehetjük, hogy hagyjuk.
A tehetség önmagában kevés. Az sem árt, ha szerencsénk van a közeggel.