Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg. Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje. Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.
A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a saját gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!
Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy egyszer csak hirtelen valami biológiai óra elkezd bennem ketyegni, és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy szülő legyek. Úgy érzem, semmi sem hiányzik az életemből. Nincs bennem üresség, amit valaminek ki kellene töltenie. Itt vagy nekem te, itt van a munkám, és teljes mértékben visszautasítom azt a kényszert, hogy minden nőnek anyának kell lennie. Egyesek azok, mások pedig nem, és a legcsodálatosabb az, hogy mindenki eldöntheti, melyiket választja.
Életművemnek a három gyerekemet tartom. Semmi más nem érdemel elismerést, mint az életük által bizonyítható folytonosság. Semmi más nem közömbösíti az elmúlás keserűségét, mint az ő továbblétezésükből való végső eltávozásom. Nincs a magam számára becsülendőbb bennem, mint a hozzájuk való ragaszkodásom. Ettől vagyok a természet része.
A gyerekként eltöltött létnek is vannak minőségbeli fokozatai, melyeket leginkább a felnőttek kommentárjai jeleznek a bimbózó elme felé. Mert a felnőtteknek (és csak most értem meg, miért) megvan az a csodás képességük, hogy ne vegyék figyelembe, ha épp az a gyerek ólálkodik a közelben, akiről egy különösen kínos beszélgetés folyik. "Ebből soha nem lesz semmi." "A jegyei rosszabbak, mint az apjának voltak ennyi idős korában, pedig az is hülye, mint egy lánctalpas." "Remélem, a gyárba még felveszik, csak ne kéne annyit járatni iskolába." Vagy ennek a tökéletes ellenkezője, az eljövendő dicsőség megelőlegezett himnuszai, az elégedettség szociális böffentései, a szülői kannibálszeretet iszonyatos megnyilvánulásai, melyek, ha lehet, még nyomasztóbb súlyt helyeznek az áldozat vállára. Amennyiben képes vagy felmérni a léted által okozott károkat, mindennap azzal a vidám érzéssel ugorhatsz neki reggeleidnek, hogy téged senki nem akar, de ha már itt vagy, teljesítened kellene valamiféle homályos elvárásokat, amire viszont létednél fogva képtelen vagy. De ha tehetséges gyerek vagy megértő szülőkkel, a legrosszabb a helyzet. Az életed folytonos és szüntelen bizonyítás, hogy igenis méltó vagy arra a szeretetre és elismerésre, amit kapsz, és minden apró melléfogás, minden hiba ezerszeres nagyításban látszik. Aki ebbe a kategóriába esik, az előbb-utóbb összeroppan. Ha szerencséje van, még gyerekkorában.
Ha nem figyelsz a saját testi és mentális egészségedre, akkor nem lehetsz a legjobb anya sem.
Attól, hogy anyává válunk, a személyiségünk nem változik. Nem kell elveszítenünk azt, akik voltunk, csak mert gyermekünk született.
Szeresd egészségedet, mert ez a jelen.
Védd a kisgyermeket, mert ez a jövő.
Őrizd szüleid egészségét! - mert
a múlton épül fel a jelen és a jövő.
Megérdemelve vagy ártatlanul
Száműzetésben hogyha bolyganék,
Ha megtagadna az egész világ,
S nyugtot nem adna sem föld, sem az ég:
Egy menhelyem maradna énnekem,
S ez a te szived, drága gyermekem!
Ez a jó anyák sorsa: a jelenlétük magától értetődővé válik.
Amikor konfliktusba kerülsz a kisgyerekeddel, az első lépés annak megállapítása, hogy az adott pillanatban valójában ki és mit akar. Kezdheted azzal, hogy felteszel magadnak két kérdést: "Mire van most szüksége a gyerekemnek?" és "Mire van most nekem szükségem?" A következő lépés: keress olyan megoldást, ami mindkettőtök szükségletét kielégíti. A megoldásnak mindkét fél számára elfogadhatónak kell lennie!
Ritka dolog, hogy egy fiú értékeljen valamit, amit az apja az ő korában tett.
Talán minden szülő arról ábrándozik, hogy a gyereke megmarad ebben a röpke ideig tartó, átmeneti állapotban, amikor már nem egészen kiszolgáltatott, de még nem alakult ki teljesen a független énje, a szüleit pedig tökéletesnek látja, a legapróbb hiba nélkül. Szeretetnek álcázott uralkodási vágy ez.
Egy anya karjai mindenki másénál kényelmesebbek.
Jön a gyerek, általában nem is egy. Az anyát már elnézést - szoptatós tehénné alakítja, s egyúttal háztartási robotgéppé. Az apát pedig igavonó barommá. A vele kapcsolatos legfőbb elvárás szempontjából: két lábon járó pénztárcává. Nehéz elviselni mind a két félnek a magáét. A közhiedelemmel ellentétben a gyerek(ek) érkezése ritkábban erősíti meg a párkapcsolatot, mint ahányszor tönkreteszi. Bármit is hamukálnak erről a fennkölt szellemű, nőknek gyártott sajtótermékek. Az az anya, aki sohasem gondolt arra, hogy a gyerekét lemészárolja, a férjét szíven szúrja, s ő maga kiugrik egy toronyházból, alighanem elfojtja mindezt. Ugyanez áll arra az apára, aki sohasem érzett kétségbeesett menekülhetnéket abból a vircsaftból, amit családi életnek szokás hívni.