Nincs boldogság a szerelemben - ilyesmi csak egy angol regény végén fordulhat elő.
A szerelmes szerelmének elviselhetetlen súlyával elviselhetetlenné válik a szerelmese számára.
Semmilyen tévedés nem büntet bennünket oly módon, mint az, amelyet a szerelemben követünk el.
Ha valakivel már egy éve együtt jársz, az jelentheti azt, hogy szereted... de azt is, hogy csapdába kerültél.
Két éve úgy járkálok ebben az átkozott városban, hogy mindenen átvilágít egy kék szempár. Mint amikor az ember sokáig néz a napba, és utána mindenütt ott látja azt a kápráztató, színes kis foltot. Hát ilyen nekem ez a tekintet, nem tudom nem látni.
A szárnyamra kötött zsineg végét a te lábadra hurkolta az ördög.
Az ember azt hiszi, az első szerelem édes, és akkor a legédesebb, amikor az a bizonyos első kötelék elszakad. Ezrével hallhatnak pop- és countryszámokat, amelyek mind erről szólnak: egy bolond fiúnak összetörték a szívét. Bizony, az első szerelem a legfájdalmasabb, az gyógyul a leglassabban, és az után marad a legszembetűnőbb heg. Hát akkor mitől olyan édes?
A szerelemben mindig van egy nagy adag fájdalom, és annak lehetősége, hogy valaki sérülni fog. A nők mindig azzal rontják el, hogy túlságosan hamar elkezdenek tervezni, azt hiszik, ha görcsölnek és mindenáron belekapaszkodnak a férfiakba, akkor majd mellettük marad. Elég sok férfi mocskos dolgát tudom, hogy azt mondhassam, hatalmasat tévednek. Megijednek a beléjük kapaszkodó nőktől. Félnek tőlük. Elmenekülnek. Abban a pillanatban, amikor egy nő elkezd túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez... elszúr mindent! Az élet azt a nehéz feladatot állítja elénk, hogy mindent becsüljünk meg, és ne ragaszkodjunk túlzottan semmihez sem!
A félelem ragályos, az állandó rettegés, hogy soha nem találunk olyan partnert, aki életünk végéig mellettünk marad. És e félelem nevében bármire képesek vagyunk, arra is, hogy beérjük valakivel, aki nem a legmegfelelőbb választás, de meggyőzzük magunkat, hogy ő az igazi, az egyetlen, akit nekünk szánt a sors.
A biztonság keresése nagyon hamar átalakul őszinte szerelemmé, minden könnyebb lesz és édesebb, az érzéseinket pedig belegyömöszölhetjük egy dobozba, és eldughatjuk egy szekrény mélyére valahol a fejünkben, ahol örökre rejtve maradhatnak.
Az a baj, hogy a házas férfival kezdő nők többsége kétségbeesetten akar hinni abban, hogy majd ő lesz a kivétel, aki miatt elválik a szeretője. Kétségbeesetten ragaszkodik ehhez, hiszen már látott erre példát. Csak azt felejti el, hogy minden elvált nős férfira jut egy másik nős férfi, aki viszont nem hagyta el a családját, hiába hitegette hosszú-hosszú éveken keresztül a szeretőjét.
A párja mellett is lehet nagyon egyedül az ember, kínlódhat is sokat, többet akár, mint ha egyedül lenne.
Télbe fordult minden, majd a hó esővé vált
A könny arcunkon mély árkokat vájt
S a lány, kit szerettem, elfáradt mellettem
Remélem nem túl késő még
Adja az ég.
Maga nem utasít el, maga elfogad engem, sőt nyugodt és józan boldogságot kínál nekem, amit térden állva kellene köszönnöm, amíg csak élek. De én nem kérek belőle. Ó, milyen gyötrelmes és iszonyú szerelem az, amely szüntelenül egy meleg szót, egy szívből jövő simogatást koldul, és nem kapja meg! Olyan üres a szívem, mint a koldus gyomra, aki kinyújtott kézzel, sokáig fut maga után. Maga vetett neki szép holmikat, de kenyeret soha. Nekem kenyér, nekem szerelem kellett. Nyomorultan és nincstelenül megyek el, nem adatott meg nekem a maga szerelme, pedig néhány morzsája megmenthetett volna.
Az emberek képtelenek felfogni, hogy a szerelem tényleg vak. Azt hiszik, lelki társra leltek a szerelmesükben. Lerázzák magukról az egyedüllét embertelenségét, és már ketten vannak az egész világgal szemben. Így aztán összeházasodnak, és mi történik? Egy idő után átnéznek az asztal fölött a reggelinél, és egy vadidegent látnak.