A szerelemben két ember mindig együtt indul el. De sohasem együtt érkezik meg.

Olyan a szerelem, mint folyó örvénye:
Megtörik azon a csillagoknak fénye,
Mig a tövises galyt, őrjöngő fodorja,
Magába öleli, szivébe sodorja.

Talán minden szerelmi történet ilyen. Nem egyenlő felek közötti szerződés, hanem olyan álmok és vágyak kitörése, amelyek nem találnak maguknak kiutat a mindennapi élet normális menetében. Csak dráma lehet a vége, és amíg a tűzijáték tart, az ég is elveszti természetes színét.

Azért élvezzük a szerelmi kínok enyhülését, mert tudjuk, az csupán időleges?

Nem szükségszerű, hogy a múltbéli hibáinkat a jövőben is elkövessük. Szakíthatunk hibás döntéseinkkel, és választhatjuk a szeretetet. Sok házasságot mentett már meg a széthullástól ez az elhatározás.

Ebben a világban a szeretet szenvedő szeretet. Van, aki keveset szenved, de csak azért, mert kevéssé szeret. Aki szeret, szenved.

Rettenetes dolog lehet, ha valaki magányosnak érzi magát annak a társaságában, akit szeret.

A szerelem fosszilis, környezetszennyező tüzelőanyag.

Megesik, hogy a férfi kimondottan gyűlöli azt, akit a legjobban szeret a világon.

Ha csak unalomból, félelemből vagy észérvek miatt kötöd össze valakivel az életed, előbb a szabadságodat, utóbb a másikat, végül önmagadat veszíted el.

Ha alszik a szeretet, ki kelti fel?

Nélküled: szívemben pokol van,
Veled: nagy, néma fájdalom...
Ha hallom kopogó cipődet
S selyemruhád felém suhog
És megszólalsz - állok előtted,
S tanácstalan csak bámulok!

A szerelemnek édes a sebe.
Mi a halál, ha a szerelem adja?

Szerelem, jaj te szerelem,
dadogást hoztál, tébolyt,
életem, telivér életem:
jég alatt alvó vérfolt.

Úgy érzem,
messze,
nagyon messze
mentem s
már nem
hiszem, hogy
kaland volt
csupán.