Az a szörnyű, hogy mikor megbicsaklik
szerelmünk szárnya: rögtön hátranyes,
visszafelé is megtörvén az addig
csupán előre húzott egyenest.
S minek a szárnyalás, ha már alig
hiszi a szárny saját csapásait?
Szabálytalan, ahogy mindig szeretlek.
Szétszórva és a faltól kérve féket.
Ebben már nincs öröm. Próbáld megúszni.
Zárj ki. Ez lesz az egyetlen esélyed.
Folyóknak énekeltem szerelmes bánatomban
hangom alámerült a hullámzó habokban
folyóknak énekeltem nekik mindent kimondtam
mindenre találtam szót szerelmes bánatomban.