Mindannyiunk felelőssége, hogy időt és energiát szánjunk előítéleteink leleplezésére és hírforrásaink ellenőrzésére.

Amikor a tudományra vonatkozó filozófiai gondolatokat átrángatják más területre, rendszerint teljesen el is torzítják őket.

Csak a Homo sapiens képes nem létező dolgokról beszélni, és már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhinni.

A szerelem olyan tartós, mint a szivárvány - gyönyörűséges, amíg tart, és várható, hogy abban a pillanatban eltűnik, ahogy kettőt pislog az ember.

Az alternatív szerekkel az egészség fenntartásában, vagy a betegség gyógyulásában való hitet vásároljuk meg.

Minden meghal, amit az ember szeret. Amikor találkozunk egy számunka fontos lénnyel, beindul a visszaszámlálás, és számíthatunk rá, hogy egy nap majd a föld alá kerül az illető. Vagy mi kerülünk oda előbb, de ez teljesen mindegy.

Mi értelme azon igyekezni, hogy megjavítsuk a világot, mikor ilyen rövid időt töltünk csak benne? Minek ez a sok munka, ha egyszerűen csak eltűnünk majd? Csak úgy, figyelmeztetés nélkül!

Az embereknek meg kell tanítani, hogyan ellenőrizzék forrásaikat, melyikben mennyire bízhatnak, valamint hogy a történetek, helyzetek csak nagyon ritkán feketék és fehérek, a világ jóval komplexebb. Ezeknek a készségeknek a fejlesztését érdemes minél korábban, már az iskolákban elkezdeni.

Az emberek ma már talán jobban ismerik az internetet, de nem sokat fejlődtek abban, hogy észrevegyék, ha meg akarják vezetni őket.

Ez a módszeresen dolgozó természettudomány nagy erőssége, és ez különbözteti meg az áltudománytól. Utóbbi a feltevéseit alátámasztó megfigyelési adatokat keresi, előbbi a cáfolatokat.

Kutatóként pontosan tudom, hogy minden feltételezésem és következtetésem a legjobb esetben is csak tapogatózás, ami arra vár, hogy a jövőbeni eredmények megcáfolják. Az áltudományok művelői és hívei ezzel szemben nem engedik, hogy az elméleteik ellen szóló bizonyítékok befolyásolják meggyőződésüket.

Hiszek abban, hogy a hit csodákat tud tenni. És akár gyógyítani is lehet vele. Hogy Kaszap Pistához fohászkodik-e a beteg, vagy valamelyik csodaszert veszi be, mindegy. Hippokratész óta a legfontosabb szövetséges a beteg élni akarása, bizalma orvosában és a gyógyszerben. Ez így van ma is, és így lesz a jövőben is. De hogy gyógyítható betegek teljesen kétes csodaszerek miatt otthagyják a kórházakat és meghaljanak, ez már nagyon nagy baj.

Nem feltétlenül kell igaznak lennie egy elképzelésnek ahhoz, hogy abban a pillanatban jól magyarázza az ember tapasztalatait.

Egy tudósnak pont olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt kell elmondania, amit lát, akkor is, ha az az, amire számított, hogy látni fogja, és akkor is, ha nem. Először láss, azután gondolkozz, majd ellenőrizz. De először mindig látni kell. Máskülönben mindig azt fogod látni, amire számítottál.

Nemcsak a politikában, de a tudományok országában is vannak tévtanok, előítéletek, melyek útját állják a valódi fejlődésnek; de itt, mint ott, vannak elszánt akaratú bajnokok is, kik elegendő erőt éreznek magukban, megküzdeni a tévtanok makacsságával, és szembenézni az előítéletek sötét felhőiből czikázó villámokkal. Ezek a politikában szabadelvűeknek, a tudományban materialistáknak nevezik magukat.