A szeretet és boldogság lángja hasonló minden család tűzhelyén s annak melege egyformán heviti a szivet a bársony és a darócz alatt. A boldogsághoz egyiránt joga van gazdagnak, szegénynek; az a szeretet közös vagyon édes mindnyájunkkal.
Az emberszeretet olyan bot, amelynek két vége van.
Forgolódik a szeretet
és oly gyámoltalan,
hallgatni fél, beszélni fél,
csöndje van, szava van:
mit ér? csak a vakhit segít,
mint a háborúban.
Nem szeretjük egymást. Azt a képet szeretjük, amink egymásról van. Nagyon kevesen vannak, akik képesek ezt megérteni, képesek egyáltalán elképzelni. Ők vakon hisznek saját teremtő erejükben. Végső soron minden szeretet önmagunk szeretete.
A születés senkit sem tesz fontossá. Te azonban fontos voltál nekem, amikor találkoztunk.
Olyan lettem; mint akit
elhagyott, aki még nem is szerette.
Valami személyhez nem kötött szerelem
fájhat. Világos esték, még alig ment el.
Világos esték, és mégis elment. Világos
esték, és hogyha elmegy, ki marad
tőlem ilyen távol? Mert most a mások
szeretete kell. Az én szeretetem sosem
lehet elég megtartani magam.
A civilizációval együtt fejlődik a közöny. Ez egy betegség. Ellenszere a művészet. És a szeretet.
A szeretet lényege, hogy fogjuk a másik kezét, akivel törődünk, és a jelenben élünk. A múlt és a jövő csak mítosz. Nem valóság. A múlt nem más, mint a már elhalt jelen, a jövő pedig soha nem is létezett, ugyanis mire odaértünk hozzá, jelen lett belőle. Csak a jelen számít, az örökké változó, nyughatatlan jelen, amely oly könnyen elillan.
Az embernek azok okozzák a legtöbb fejfájást, akiknek a leghálásabbaknak kellene lenniük.
Kívánom az embereknek és úgy magamnak is, hogy felismerjük az életben a szeretet erejét, hogy tudjunk erőt meríteni az emberi kapcsolatokból, és ne legyünk kiszolgáltatottak az anyagi világnak.
Akik nem tudnak szeretni, nem is értik, milyen az.
Még ha az életed neked nem is jelent olyan sokat, másoknak rengeteget számít.
Az embereket úgy lehet megmenteni és boldoggá tenni, ha szeretjük őket.
Ha szeretetet sugárzol magad körül - betegséged ellenére - magad is gyógyítóvá válhatsz.
Az ünnep a szereteté, s azért ajándékozzuk meg egymást, hogy ennek tárgyi kifejezést is adjunk, ám ez csak jelzés, szerethetjük egymást őszintébben, másképp, mint máskor enélkül is, karácsonyfa, ajándék, sőt bármilyen látható jel nélkül is.