Pont az a ház nincs téglából
ahol a farkas téblábol.
Aki valamifajta művészettel foglalkozik, annak szerencse nélkül nem megy.
Szerencsém volt. A szokásos "kicsi, de nekem éppen elég" szerencse.
Úgysem torpanhatsz meg, ha tréfát űz Fortuna,
Nincs az a tré, ami jóra ne fordulna.
A tudomány rendszerességből és véletlenből áll. A véletlent lehet szerencsének is nevezni.
Egyáltalán nem a személyes tulajdonságok, nem az ügyetlenség vagy ügyesség, nem az érdemtelenség vagy érdem, hanem igenis kizárólag a szerencse az, aminek az emberfia élete sikerét vagy nyomorúságát köszönheti. S ráadásul mindkettő egyszerre is utolérheti az emberfiát; szerencse és pech ugyanaz is lehet; egyetlen kártyalap két oldala, egyazon lapjárás két jelentése.
Van ember, akit mindenki segít, félt, pártol, akinek minden a kezére jár. Van, akinek semmi sem árthat. Juthat a legnyomorúságosabb viszonyok közé, ő maga lehet a legnyomorultabb, mégis minden a javára válik. Valamiféle konok szerencse szegődik hozzá, varázskör veszi körül, maga a természet protezsálja; ezt nevezhették régebben gondviselésnek. Vannak szerencsefiak, akikről úgy pereg le a baj, mint a víz a rucáról, rosszul mondom: akiket tulajdonképpen nem is érhet baj, hanem csupa áldás - mivelhogy burokban születtek.
Mindig mindenből a legjobb jutott nekem, sohasem a hitvány vagy közepes. És minden épp idejében! Nem túl korán, amikor még semmit sem érthettem volna belőle, nem is túl későn, amikor a megromlott ízlés már csak fanyalogva fogadta volna, hanem pontosan akkor, amikor megérthettem, magamévá tehettem - amikor szükség volt rá. Röstellem, de néha csakugyan olyan érzés fog el, mintha valaki gondomat viselte volna!
A parlamenti rendszer olyanféle hazardjáték, mint a sorshúzás. Csakhogy ez alkalommal a tömeg játszsza azon kis árvaleány szerepét, ki a számokat ki szokta húzni.
A szerencse nem a nyulaké, hanem a bátraké. Mindig.
Ha az ember elképzeli az összes lehetséges lottószámhúzast, és utána az egyik pont bejön, az dramaturgiailag nemkívánatos dolog.
Az ember magának kovácsolja a szerencséjét felkészüléssel és jó stratégiával.
Néha úgy bukkansz rá arra, amit akarsz, hogy nem is keresed.
Járj a széllel, száguldj a szélviharral, ne aggódj a messzi jövő miatt, és bízz, hogy ismét, újból, és megint szerencséd lesz!
A kis kártyákat tele számokkal, úgy hívják, hogy lottó, idióták veszik meg, akik azt remélik, hogy átvarázsolódnak tőle milliomosokká.