Nem volt bennem semmi ellenérzés a szerencsések, a gazdagok és a hatalmasok ellen. Azt is lehet szeretni, aki a sorsjátékban a főnyereményt húzta ki, akinek a horgászbotjára percek alatt ránehezedik a nagy hal, és akit hölgyválasz esetén a legszebb lány kér föl a bálon.

Sosem a győzelmekért imádkozom, sem a szerencséért. Csak annyit kérek, hogy ki tudjam hozni magamból, ami bennem van. Tudom, hogy nagyszerű tudok lenni, de ha valami az utadat állja, nem mindig tudod megmutatni.

A szerencse önmagában még nem elég. Hasznát csak akkor vehetjük, ha újra és újra megragadjuk azokat a lehetőségeket, amelyek megnyílnak előttünk.

Nehéz nyerni, ha állandóan veszítesz!

Nyereménynek mondjuk, pedig ajándék. Hiszen nem mi találjuk el a számokat. Kitöltjük a szelvényt, a többi odafent dől el. Mindannyian arra várunk, hogy a legnagyobb játékos eltalálja a számainkat.

A pech-dolog életfelfogás kérdése is. Például, ha elvesztek valamit, amiért más összeomlik, ez engem egyáltalán nem zavar. Ezért a tárgyak nagy része előkerül, vagy kiderül, hogy el sem vesztettem.

Eme bizonytalan világban mi sem bizonyosabb, mint a kaszinók bérlőinek az állatoslutri, minden szerencsejáték bizományosainak bevétele és haszna: sokaktól nyernek, kevesek javára veszítenek, degeszre tömik magukat, urasan élnek.

A pókerben az a szép, hogy bár mindig figyelembe kell venni a véletlent, a hosszú távú eredményeket nem a szerencse határozza meg. Valaki kaphat rémes handet, de legyőzheti azt, aki príma lapokat kapott. Természetesen az, akinek jó a handje, nagyobb eséllyel nyerhet a partiban, de végső soron a győzelmet az határozza meg - igen, kitaláltad! -, hogy a játékosok miként választanak a játszma során. Az életet ugyanígy látom. Mindenki megkapja a lapokat: van, aki jobbakat, mint mások. És bár lehet ragaszkodni a lapjainkhoz és azt érezni, hogy kiszúrtak velünk, az igazi játék abban rejlik, hogyan variáljuk a kártyákat, milyen kockázatokat vállalunk, milyen következményekkel vagyunk hajlandók együtt élni. Az emberek, akik következetesen a legjobb döntéseket hozzák a változó helyzetekben, előbb-utóbb előrejutnak a pókerben és az életben. És nem szükségszerűen ők kapták a legjobb lapokat.

Mélyen hiszek a szerencsében, és úgy találom, minél keményebben dolgozom, annál szerencsésebb vagyok.

Az élet furcsa módon keveri a kártyát. Hogy mi a jó - meggondoltan játszani, vadul blöffölni, vagy mindent egy lapra tenni -, tudja a fene.

A szerencsével ugyanis úgy áll a dolog, hogy udvarolni kell neki. Meg kell győzni, el kell csábítani; és csak lassan lehet becserkészni, nehogy gyanút fogjon. Annyira törékeny és szeszélyes, hogy minden apróság számíthat. Az is, hogy mit vesz fel az ember. Hogy az utca melyik oldalán megy, hogy milyen dalt fütyül útközben, vagy hogy az ablakon kinézve mennyi madarat lát meg.

Szerencse nélkül semmit a világon nem lehet megvalósítani.

Ahogy mondani szokás, hogy a baj sosem jár egyedül, úgy a szerencséről is el lehet mondani ugyanezt, sőt más körülményekről is megállapítható, hogy többnyire harmonikusan gyülekeznek körénk, akár azért, mert a sors rendeli úgy, akár azért, mert az emberben van valamiféle erő, ami vonzza az összetartozó dolgokat.

Nem hiszek abban, hogy az életben minden úgy történik, ahogy azt az ember előre megtervezi. Sok múlik a véletlenen és a szerencsén.

Az "egy a millióhoz" kétségtelenül meg fog történni, a megfelelő gyakoriságnál nem sűrűbben és nem is ritkábban, de az meglepetés lehet, hogy éppen velünk történjék meg.