Kukába dobtad viselt éveinket -
Megszűntem, mint egy elkapott tekintet.
Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna
élni: - lehetetlent ostromolva,
hát próbálom önvesztő szerelemben
mi együtt - nem lett volna lehetetlen.
Te szíveket gyógyítasz. Szó szerint kívülről-belülről ismered a szívet - mit lehet tenni, ha valakinek megszakad a szíve? Arra van gyógymód?
Azt akarod, hogy még szeretni tudjak? Add vissza hát a szerelem éveit, add vissza, ha bírod, szürkület idején a hajnalt. Kétszer köszönt be a halál: először akkor, amikor már nem szeretünk és nem szerettetünk. Ez a halál a legkegyetlenebb, semmi az, ha az élet vész el.
Azt mondják, majd elmúlik.
És végül is miért ne?
Függőségem, magányom
Fájdalmas szövődménye,
Naponta tükör elé
Állok, hogy elmondhassam:
Felgyógyulok belőled
Egyszer, bár kínos-lassan.
Miért van az, hogy mindig az kell, kinek nem kellek?
Miért becsülöm mindig azt, ki nem érdemli meg?
szívem, lelkem eléd raktam,
te meg büszkén eltapostad,
nem ismertél és sohasem fogsz többé már!
Az érzelem csak ürügy arra, hogy tönkretegyük egymást... aki szerelmes, az hazudik. Mindegy, mibe szerelmes. A pénzbe vagy egy csinos pofikába, vagy a saját ködgomolyagjaiba.
Pedig én már rád bíztam magam,
azt hittem, te viszel, te hozol.
Aki szeret, annak hatalma van,
csak te már másképpen gondolkozol.
Nagy árat kér a szerelem,
A régi boldogságom könnyel fizetem.
Most már csak megnyugvásom útját keresem,
Esküszöm rá, nem kell már többé szerelem!
Ez majdnem szerelem volt, és majdnem igazi vágy,
Egy percig fölénk hajolt, már ment is tovább.
Majdnem sikerült már, egy lépés volt csak az ég,
Az álmok ködfátyolát te tépted szét.
A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat, hitünket. Valószínűleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk tárgya nem volt az, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunk maradtunk.
Soha ne engedj be egyetlen pasit se a szívedbe. Halálos hiba.
Mindannyiunk szívében van egy királyi lakosztály, én befalaztam, de nem romboltam le.
Kicsúszott alólam
a föld és az égbolt,
minden, mi te voltál,
mert te fényévekre
tőlem elhajoltál,
s nem maradt belőled
semmi más: a vágyam,
mit itt hagytál nekem
illatban, ágyban.
Virágos dalos mezőben
Esküvél szerelmet nékem,
Az égen csillag ragyogott,
Esküidre áment mondott.