Ilyen a szerelem, szóval ilyen. Vagy nem. Nem tudom. A szerelem beleköp a szádba. Nyeljed.

Aki nem vágyik az örök szerelemre, annak nincs szíve; aki hisz benne, annak nincs esze.

Kívül a köznyelv kétféle beszédmódot talál, ha a szerelemről kell beszélnie. Az egyik a mágikus, a titkos, az éjszakai nyelv, a másik a szociális, a nyilvános, a nappali nyelv, s aki az egyiket beszéli, megérti ugyan a másikat, mégsem tudja az egyiket a másikba átfordítani.

Annyi ember nem meri elmondani a másiknak, hogy szereti, mert fél, hogy a másik megijed, és elmenekül. Pedig ha emiatt valaki menekülőre fogja, akkor jobb is, ha elmegy.

Szerelembe esni tudvalevőleg egyet jelent azzal, hogy egyszer csak nem ismerjük ki magunkat többé.

A szerelem olyan, mint a futótűz, amelyet se nem akar, se nem tud senki eloltani.

Egyedül jövünk a világra, és egyedül halunk meg. Ám ahhoz a magányhoz képest, amit akkor érzünk, amikor először állunk egy szép nő előtt, a születés és a halál kifejezetten népes társasági eseménynek számít.

A szerelem jön és megy, és az ember előtte se ismeri ki magát, meg utána se ismeri ki magát, és legfőképp akkor nem ismeri ki magát, amikor itt van.

Senki se alkalmas a szerelemre, ennek ellenére vagy éppen ezért majdnem mindegyikünket elkapja egyszer!

Táncolj velem, szép vagy,
mint egy bíbor hegedű,
forgass túl a pánikon,
mert félek egyedül,
legyek én az olajág,
mit röptödben hordasz,
forgass, szerelem, forgass.
Forgass, szerelem, forgass.

A szerelem minden, amit híresztelnek róla. Valóban érdemes küzdeni érte, bátornak lenni érte, mindent kockára tenni érte. Az az igazság, hogy ha nem vállalunk kockázatot, még többet kockáztatunk.

Szerető társakként óvatosan egyensúlyozunk egy kifeszített kötélen. Amikor a kétség és a félelem szele kezd fújni, ha pánikba esünk és megragadjuk egymást, vagy hirtelen elfordulunk egymástól, hogy menedéket keressünk, a kötél még jobban kileng, és még inkább egyensúlyunkat veszítjük. Ahhoz, hogy a kötélen maradjunk, együtt kell mozdulnunk, és reagálnunk kell egymás érzelmeire. Ha összekapcsolódunk, kiegyensúlyozzuk egymást. Újra érzelmi egyensúlyba kerülhetünk.

Ugyanaz a személy, akit a világon a legjobban szeretünk, és akivel néha a fellegekben érezzük magunkat, egyben az is, aki a leginkább földbe tud döngölni minket.

A párkapcsolatokban soha nem egyszerűen ok-okozati összefüggésekről van szó, nincsenek egyenes vonalak, csak a pár tagjai által közösen létrehozott körök. Hol a kapcsolódás, hol az érzelmi eltávolodás ciklusaiba és spiráljaiba vonjuk egymást.

Az elhanyagolás megöli a szerelmet. A szerelemnek figyelemre van szüksége. Ha ismerjük saját kötődési igényeinket, és érzékenyen reagálunk társunk szükségleteire, a köztünk lévő kötelék kitarthat egészen addig, "míg a halál el nem választ".