Az elárvult szeretőt
Megtalálhatja egy új szerelem,
Ám a nyakat, mely egyszer eltörött,
Már nem rakhatják össze, sosem.
Vallásom volt a szerelem -
És te angyal fölöttem,
Nekem a világ sem elég;
Én a boldogságnak nevét
Csak nevedhez kötöttem.
Kevés rosszabb dolog van annál, mint szánalmat látni egy korábbi szerető tekintetében.
Ha a szerelem szenvedély volt, a gyűlölet megszállottság lesz. Vágy, szükség, hogy az egykor szeretett lényt gyengének, megalázottnak, szánalmasnak lássuk. A méltóság már rég tovaszáll, most az undor közeleg. A gyűlölet nemcsak az egykor szeretett lénynek szól, magunknak is; hogy tudtunk egy ilyet valaha is szeretni?
Nem vagyok fájó elveszett,
nem vagyok idomult időtlen időt múlt,
nem kell a reggelid,
veled nem kell a jövő, elég a közös múlt!
Itt maradtam utánad a saját fejemben.
A nyelvemet már felmostam többször,
a fülemből kisöpörtem a hangodat,
a szememről lemostam a mozdulataidat,
de most az orromban állok egy porolóval,
és kergetem a szagodat, mert száll mindenfelé,
és tüsszentenem kéne, de nem fogok.
Nem fogok végezni időre.
Vannak olyan okok és elvek, amelyek ma roppant fontosnak látszanak, míg holnap már nem is emlékszel rájuk. Szenvedsz, ha nem találod a párodat, de akkor szenvedsz majd igazán, ha megtaláltad ugyan, épp csak valami ostobaság miatt ellökted magadtól.
Pontosan olyan vagy, mint álmomban,
csak eltakar a ruhád, és nem szeretsz többé,
nem hullik többé, ahogy régen,
percre perc, mint a porcukor,
én mégis érzem az időn
a karamellillatot.
Ha találkoznánk, olyan
lennél, mint egy hirtelen
megtalált régi kulcscsomó.
Szomorúan nézi az ember,
mert használhatatlan,
a helyiségek, egész ház, ami
ő volt, már rég nincs sehol.
Vajon én milyen tárgy lennék neked?
Tudjátok-e, milyen furcsa ez? Én sötétségben élek. Van valaki, aki elment, és magával vitte a napfényt.
Semmi sem vonja el jobban egy szenvedő lélek figyelmét, mint egy új - vagy akár újrahasznosított - szerelem próbára tevő kihívásai.
Mindenkinek más és más a fájdalomküszöbe. Vannak, akiknek egy kapcsolat vége éppen elég pusztító ahhoz, hogy a vallásban keressenek menedéket. Másoknak ez csak egy tanulságos történet, afféle jó figyelmeztetés a jövőbeli kapcsolatokra nézve.
Betegségben és egészségben. Jóban és rosszban. Szegénységben és gazdagságban. Míg a hajnal el nem választ.
Mindig azt hittem,
sírva nézek majd vissza ránk, aztán nevetek,
de azt soha nem gondoltam, hogy nevetve
nézek vissza, aztán sírok.
Ideje összekaparni magam eltakarítani
a romokat kimustrálni az ócska
álmokat és lejárt szavatosságú szenvedélyeket
új borzongások kellenek!