A mecsetben mondott ima nem más, csak szándéknyilatkozat, amit jóhiszeműen, mindenki előtt teszünk, olyan, mint a csónak, amit az ember a parton előkészít a vízre bocsátásra. Igazán csak akkor válik el, hogy mit ér, mikor elkap az első vihar a nyílt vízen. Akkor kit érdekel már, hogy jól nézett-e ki a csónak a parton?
Mi döntjük el, öntudatlanul sodródunk, vagy tudatos alkotóként veszünk részt az életünkben. Mi döntjük el, mi kerül ki a kezünk alól, hozzáteszünk-e a világhoz, vagy csak elvenni akarunk belőle.
A sors az egyik kezével elvesz, aztán a másikkal meg ad valamit. Ha az ember jó és megérdemli, mindenképpen így van.
Gyakran töprengek rajta, hogyha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem fogja megítélni, sikerült-e valami értékeset alkotnunk.
Az emberrel történnek dolgok, de magad irányítod az életedet.
Nem mi választjuk meg, hogy mi történjen velünk, de mindig megválaszthatjuk, hogyan érezzünk ezzel kapcsolatban. És mi az ördögért választanánk mást, mint azt, hogy jól érezzük magunkat?
Fanatikus vagyok, nem bírok tétlenül ülni, mert tudom, hogy a jövőm első körben az én kezemben van, tehát belenyomok minden energiát, aztán a sorsra bízom meg a szerencsére.
Amit a Jóisten elrendezett, halandóknak nem illik összekutyulni.
Nem mindenki él olyan világban, ahol a hűtő tartalma a személyes boldogság fokmérője. Vannak, akik égő házakat oltanak körülöttünk. Vannak, akiknek haldoklik a kislányuk.
A sorsot nem lehet szembenevetni, mert úgyis a sors lesz az, aki utoljára nevet.
Létezik olyan sorsszerű találkozás, amit a lelkek már előre lebeszéltek.
Nyereménynek mondjuk, pedig ajándék. Hiszen nem mi találjuk el a számokat. Kitöltjük a szelvényt, a többi odafent dől el. Mindannyian arra várunk, hogy a legnagyobb játékos eltalálja a számainkat.
A szabadság ára a szabadság maga. Választhatsz. Lehetsz rabló, költő, remete, mindegy. Választasz, és elvesztetted a szabadságodat. Kijelölt úton vagy.
Ki tudja: hova, merre fut
e furcsa, kósza életút?
Egy leélt élet minősége nem a megmaradás sikerén, nem az egzisztenciális gyarapodáson múlik, hanem csakis azon, hogy képes volt-e valaki sorsát szabadon kézben tartani. Ebben két okból nem lehet segítségére lenni senkinek. Az egyik ok a fegyelmezetlenség, az ember önmaga ellen való felelőtlensége. A másik pedig a kor adottságainak, igényeinek, lehetőségeinek igazságtalansága, érzéketlensége. Ha e kettő egyszerre hat, nehéz, sőt, legtöbbször hiábavaló bármiféle támogatás.