Nincs földi boldogság a szeretet határain kívül. Ez minden. Ami ezen kívül van és értéknek látszik, az mind csak délibáb. A szeretet aranyát pedig csak a fájdalom forrasztja szorosabbra, a fájdalom tűzcseppjei. - Ezt jó tudni annak, aki sír.
Siratom, hogy sírsz,
De én Éjszaka vagyok
S a reggelre fogom rá a könnyeimet.
Siratlak, mert élsz,
Siratlak, mert bőszen kutatod
Sírnivalódat,
Siratlak, mert az enyém vagy,
Siratlak, mert másként nem lehet,
Siratlak, siratlak, siratlak.
Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk.
Az én könnyem nagytitkos messze tenger,
És én úgy állok partja meredekjén,
Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel.
És a szemem lehúnyni sem merem,
Mert a tengereken sziszegnek az éjek,
És elzsibbaszt egy szörnyű félelem;
És a szememet kinyitni is félek.
És úszni kellene és nem merek,
Hiába hívnak messze tengerek;
Csak reszketek, vacogva reszketek.