A sírást csordultig tölti a meghittség, a végtelen fájdalom meghittsége.

A szerelmesek csillagokat terelgető pásztorok; magányosan, félrevonulva sírnak. Véget nem érő éjszakákon számolgatják a csillagokat, és annyi könnycseppet ejtenek, ahány csillagot számoltak. A felhők leckét vehetnének sírásból a szerelmesektől.

Egy gyászszertartáson könnyeket hullajtó vajon a szemével sír, vagy a szívéből fakadnak a könnyek?

A könnycseppek olyanok, akár egy-egy titkos levél, amelyben az ember felfedi valós érzelmeit.

Ugyanaz a könny, ami gyógyít, sebezhet és büntethet is.

Ürül a lélek a síráskor
ürül a bánattól
ürül a magánytól
ürül a gyásztól
ürül az elfojtástól
ezért hát sírjatok
sírjatok születéskor
sírjatok halálkor
sírjatok mindig
ha szerelmet láttok.

Amikor az ember sírni kezd, a nevek szavakra, a szavak szótagokra, a szótagok betűkre bomlanak, és a világ abban a pillanatban összeomlik, abban a pillanatban véget ér, a lét és a nemlét egyetlen porfelhőben összekeveredik egymással.

Van olyan sírás, amit kívülről nem látni.

Hadd sírjak! éjbe borulva
a végtelen sivatagban.
Pihen a teve, pihen a hajcsár,
némán számolva virraszt az örmény;
én meg, mellette, a mérföldeket számolom
innen Szulejkáig, sorra veszem újra
az útnövelő, bosszantó kanyarulatokat.
Hadd sírjak! nem szégyen a sírás.
A siró férfi jó.

Sírj valakivel együtt. Jobban gyógyít, mint egyedül sírdogálni.

A dolgokat csak két módon lehet túlélni. A sírás nem tartozik ezek közé.

Azok a könnyek sohase fájnak,
Melyeket ejtünk;
A siratástól, könyhullatástól
Tisztul a lelkünk.

A könnyeinknek semmi értelme, semmi haszna, senki nem törli le őket, ha mi magunk nem tesszük meg.

Néha a patakokban ömlő könnyeink gyógyítanak meg, és a már elviselhetetlen szenvedésből születünk újjá és felszabadult, boldog emberré.

Ha sírnom kell, akkor sírok, mert erősebbé tesz az, hogy bevallom a gyengeségemet.