A régi klisék még mindig a legigazabbak. Az idő minden sebet begyógyít. Van fény az alagút végén, még ha nem is látjuk. És a "minden rosszban van valami jó" most akciós. A szavak, még ha csak időnként is, de felszabadítanak.
Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás.
Aki sokat gondol a halálra, rendszerint nagyon szeret élni. Nem mintha az élet megérdemelné ezt a túlzó ragaszkodást. De minden pillanatban fönntartja a reményt, hogy megérdemelje.