Mi minden Magyarország? Például a lehúzott redőnyű, eladó és kiadó üzlethelyiségek országa, ama rossz beidegződések, súlyos tapasztalatok országa, hogy ha valami egyszer bezár, abbamarad, az soha a büdös életben nem indul újra.
Kiábrándult ember az, aki ha megérzi a virágok illatát, rögtön körülnéz, hol a koporsó.
Minden nap, amikor felkelsz, döntést kell hoznod. Dönthetsz úgy, hogy haragban leszel világgal, vagy dönthetsz úgy is, hogy mindez nem fog rád hatni.
Mindig a legrosszabbra számítunk, hogy elviselhessük azt, amit bekövetkezik.
A negatív gondolkodás olyan, mint az elme kanyarója. Nem viszket, de elégedetlenséget okoz.
A negatív hozzáállás olyan, mint a dohányfüst: betölti a rendelkezésre álló teret és kárt tesz a többiekben is. Ha pedig kinyitod a szobában az ablakot és beengeded a tiszta levegőt, hogy fél perc alatt eltüntesse a büdös füstöt: na, ez a pozitív gondolkodás!
A nihilizmus normális állapot. Lehet az erő jele: a szellem ereje, annyira fokozódhat, hogy számára az eddigi célok aránytalanul csekélyek. Másrészt a nem elégséges erő jele szintén lehet, mely erő elégtelen ahhoz, hogy produktív módon tűzzön ismét maga elé valamely célt, miértet, hitet.
Ahelyett, hogy azért aggódsz, mit csinálsz, ha nem jön el, talán elkezdhetnél azon tépelődni, mi lesz, ha eljön.
Gondolkodásmódunk befolyásolja a tetteinket, a viselkedésünket és a szavainkat. Ha pesszimista, kishitű és negatív a beállítottságunk, akkor ezt negatív szavakkal és viselkedéssel fogjuk kifejezni. Ekkor inkább a probléma részeseivé válunk, nem pedig a megoldáshoz járulunk hozzá.
A nem kell mindig jól járni filozófiája nálunk olyannyira kódolva van családilag, hogy a mindiget bátran kicserélhetjük sohára. Ha valami könnyen jött, gyorsan és sikeresen, halálba szorongtam magam azon, hogy mi lesz az ára. Nem kellett gyakran, mert a dolgok többnyire nem jöttek gyorsan, sikeresen és könnyen. Ez a családi attitűd arra mindenképpen jó, hogy általa elfogadóbbak, kicsit türelmesebbek legyünk egymás iránt.
Pesszimizmusunk arra visz bennünket, hogy csak azt lássuk, amit mindenki lát, szórakozottságunk pedig arra, hogy ne lássunk semmi különöset.
Nem engedheted meg magadnak, hogy rossz dolgokra gondolj, mert akkor megteremted őket.
A valóság mindig sokkal durvább, mint bármi, amit el tudunk képzelni. A legsúlyosabb változat elgondolásával is csak a szakadék mélységét csökkenthetjük, amibe elkerülhetetlenül belezuhanunk, ha történik velünk valami.
Amikor ezt kimondjuk: "volt már rosszabb", akkor rendszerint visszatér a Legrosszabb.
A pesszimista és optimista emberek gyakran vonzzák egymást. Az optimista szerint a pohár félig tele van, a pesszimista szerint viszont félig üres. Az optimista a lehetőségeket, a pesszimista a problémákat veszi észre. Mindannyiunkra jellemző, hogy milyen a beállítottságunk, ám ennek gyakran nem vagyunk tudatában.