Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár.
Öregkorban minden, az utazás is kényszerűség. Az ember nem valami felé utazik, hanem helyben jár, és azt hiszi, odébb jut, eltávolodik valamitől, amit nem szeret.
Az öregkor legnagyobb, egyetlen, tiszta ajándéka a nyár.
Nem igaz, hogy vénkorban az ember "többet tud". Csak másképpen emlékezik.
Ahogy az ember öregszik, az évek egymásba folynak.
Így megy az élet. Eleinte gazdagodunk, vetünk esztendőkön át, azután jönnek évek, amikor az idő megsemmisíti ezt a munkát. A bajtársak árnyéka sorjában elhagy. És gyászainkba lassan belevegyül egy furcsa szomorúság: öregszünk.
Az emberek abba a tévképzetbe ringatják magukat, hogy az öregkor beköszöntével valamiféle révbe érünk, ám azt a tényt már csak kevesen fogadják el, hogy szüntelenül csak törtetünk előre utunk célja felé, amely még azon a napon is elérhetetlen távolságban van tőlünk, amikor végleg lehunyjuk szemünket.
Az öregeknek csak az emlékeik maradnak. Az ifjak bővelkednek álmokban és reményekben, miközben az öregek görcsösen markolják hajdanvolt álmaik hamuját, és azon tűnődnek, mi történt az életükkel.
Ne hagyják, hogy bárki is mást mondjon! Az élet 65 évesen kezdődik.
Huszonnégy esztendős korodban még megengedheted magadnak, hogy azt hidd: a felnőtté válás, legalább a te esetedben, csupán hivatali tévedés, amit hamarosan helyrehoznak. Azután egy napon arra ébredsz, hogy a kutyád nyolcvannégy éves, te magad pedig harminchét, és akkor már az egész kérdést alaposabban meg kell vizsgálni.
Az ember csak később fizeti meg az árát mindennek.
A fiatalok számára nincsenek jelentéssel bíró fokozatai az öregségnek, mint ahogy a halálnak sincsenek fokozatai: vagy öreg valaki, vagy nem.
Van olyan évszám, amikor már nem tudunk korrigálni, mert nincs rá idő.
Az öreg kutya a háznál ugyanolyan, mintha egy öreg emberrel osztanánk meg az otthonunkat. Éppen olyan rigolyái és nyavalyái lesznek. Nagyothalló és vaksi lesz, ízületi gyulladás gyötri, aztán nincs is megállás a lejtőn. Nem szomorú, hogy a teknős százötven évig is elél, a papagáj akár száz évig, de az ember legjobb barátja egy, legfeljebb két évtizedet? Bizonyos esetekben tényleg nincs igazság.
Lassanként minden elmúlik: az akarat, a vágyak, az emlékek, a testi gerjedelem, a kíváncsiság, az öröm, a nagylelkűség. Amint a szél elcsitul a dombok között, úgy csillapodik le a lélek is. Az évek múlásával még a fájdalom is alábbhagy egy kissé, de a fájdalommal együtt a többi életjel is elkopik.