elvékonyodtam akár a kevés vaj a túl nagy kenyéren
Egy indiai legenda szerint egy férfi minden nap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel. Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt. 2 éven keresztül minden nap ugyanazt az utat tette meg a férfi. Az új edény büszke volt, a teljesítményére és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire készítették. Míg az öreg edény majd meghalt szégyenében, hogy a feladatát nem tudta tökéletesen ellátni még akkor is ha tudta, hogy a repedések a hosszú évek hűséges munkájának a következményei voltak. Úgy szégyellte magát, hogy egy nap amint a kútnál pihentek így szólt a férfihoz:
- Sajnálom, hogy minden alkalommal csak félig telt edénnyel érsz haza így csak félig tudom a szomjadat oltani.
A férfi elmosolyodott és azt mondta:
- Nézz jól körül a hazafelé úton!
Így is tett az edény és látta, hogy az ő oldalán az árok széle sokkal zöldebb volt.
- Látod, hogy a te oldalad sokkal szebb - mondta a férfi. Mindig is tudtam, hogy repedések vannak rajtad és így kihasználtam ennek az előnyét. Virágokat, salátát és más zöldséget ültettem és te minden alkalommal megöntözted őket. Így rózsát szedhettem, hogy a házunkat szebbé tegyük, a gyerekeim salátát, káposztát, hagymát ehettek. Ha te nem olyan lennél, amilyen vagy, akkor mindez nem lenne.
Mindannyian megöregszünk és mások lesznek az értékeink. Hozzuk ki a legtöbbet ezekből az értékekből.
A reggelek nem olyan fényesek, látom magam a tükörben és úgy nézek ki mint egy harmonika!
Azok a szerzők, akik életük különböző időpontjaiban szólnak kor- és kartársaikról, amint idősödnek, akként változtatják az arányokat. Saját személyük súlya egyre nő, másoké rovására.
Az öregség vidám is lehet, csak erős maradjon az ember.
Az ember fiatalon sok mindent könnyedén átlép. Akkor még meg kell teremtenie önmagát. Így, hogy kifele megyek az életből, így viszont már rettenetesen fáj az emberi szenvedés.
Az ember azért nem él száz évnél tovább, mert egyszerűen nem alkalmas rá. Lelkileg. Egyszerűen kiüresedünk. Eltűnik az életünk, amely löketet ad. Elunjuk saját elménket vagy az élet ismétlődéseit. Hogy egy idő után nincs olyan mosoly vagy gesztus, amit ne láttunk volna. Nincs olyan változás a világ rendjében, amely ne visszhangja lenne a világrend egy régebbi változásának. Az újság sem újság többé. Már önmagában az "újság" szó komikussá válik. Hiszen minden egy körforgás része a lassan forgó, immár lefelé tartó körvonalon. Türelmed az emberi lények iránt, akik újra és újra ugyanazokat a hibákat vétik, fogyatkozni kezd. Mintha folyton-folyvást ugyanaz az egykor imádott refrénű dal szólna, amelytől most már legszívesebben letépnéd a füledet.
Ha kellően sokáig élünk, a végén elfogynak a gyerekkoraink.
Vannak húszéves vén szívek és hatvanéves fiatalok.
Ha az ember öregszik, az emlékezet önvédelmi rendszere apránként éppúgy felmondja a szolgálatot, mint testének többi része, és egyszer csak kísérteties biztonsággal idéződnek fel helyszínek, arcok, események. Pasztellszínűvé fakult emlékek felragyognak, színeik ismét élethűvé válnak, a hangok eredeti tisztaságukban szólalnak meg, nem vegyül már beléjük az idő múlásának repedten kongó visszhangja.
Az öregség korántsem olyan jó tanítómester, mint az ifjúság, mert kevesebbet tanult, mint amennyit felejtett.
Ez a bácsiság nagyon béna dolog, ezt kéne kitolni jó sokáig, hogy ne bácsizzanak le minket, mert ha ez megtörténik, ott már nagy gondok vannak. Onnantól lehet idétlenül jófejkedni, hogy ugyan, gyerekem, ne bácsizz, tegezz nyugodtan, de akkor már késő, azért bácsiztak le, mert te már bácsi vagy, annak nézel ki, kiérdemelted a bácsiságot, ennyi, tata vagy, neked már csak nyanyák jutnak, a csajok maradnak a nagymenő srácoknak.
Tudod, mit kéne? Olyan huszonöt éves korig eljutni, és megállni abban az életkorban. Ott már minden oké, jönnek a csajok, nem vagy már taknyos, de még tata sem, senki sem szólhat rád, ha van pénzed, oda mész, ahová akarsz. Nem fáj semmid, nincs semmi bajod. De az a baj, hogy nem lehet megmaradni egyetlen életkorban sem. Valamiért ez az idő folyamatosan telik.
Az ember, mire megöregszik, minden szűrőt elveszít, és ezért sohasem kerülgeti a forró kását.
Az ember nem lehet túl öreg a szerelemhez.