Azt kívánom, hogy az élet bárcsak
lenne gondtalan, napos, s felhős soha,
De azt mondtad, ott leszek a te
karjaidban, ha mindenhol kitör az őrület,
S ha a vihar nem akar elmenni,
akkor is fogok az esőben énekelni!

Ha tisztességesen használjuk szellemi kapacitásainkat és keményen dolgozunk, akkor van okunk optimizmusra.

Ne higgy a halál hódító hatalmában;
táncolj az élő élettel vidáman!

Csomagold össze minden bánatod egy nagy zsákba, és mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj!

A jó dolgok megszűnnek, a szar dolgok fennmaradnak... ez egy ilyen világ, de mi még pörgünk és haladunk rendületlenül.

Ahol én megjelenek, ott kisüt a nap, és még a fű is zöldebb.

Az ismeretlen jövővel csak úgy nézhetünk bátran és optimistán farkasszemet, ha visszaemlékezünk életünk diadalmas mozzanataira.

Az a lényeg, hogy nem az a lényeg, hogy az ember mindig megkeresse a rosszat, hanem a jót meglátni. Jól van az.

Mit érsz el, ha a tegnapot siratod,
ami visszahúz, jobb, ha kirakod.
Én azért nevetek, hogy túléljem,
mert az életet élni kell, úgy vélem.

Mindenki a sarat tapossa, csak van, aki közben a csillagokra néz.

Sokszor egy-egy sorscsapás megtörhet akár bátor, erős embereket is, de jókedvvel és vidámsággal sok mindent túl lehet élni.

Nekem is lenne okom keseregni, de valahogy nem vagyok rá alkalmas. Én boldogságra születtem.

Az optimizmust nem hazugsággal, hanem igazsággal kell és szabad csak táplálni, a kétségtelen győzelem világos látásával.

Az él jól és bölcsen, aki tudja, hogy a küzdelem az élet értelme. És élvezi. Minél nehezebb, annál inkább. És küzd vidáman, játékosan, hittel és önbizalommal.

A pacsirta nem csak vihar előtt és vihar után, de vihar közben is énekel.