Nem tudjuk úgy látni magunkat, mint ahogy mások látnak bennünket.

Akinek van tehetsége egy szenvedélyhez és nem éli át ezt a szenvedélyt, megfosztja magát lényének tartalmától.

Születésünktől fogva távolodunk, és minden nappal egy kicsit messzebb kerülünk önmagunktól, mígnem aztán egyszer csak egyáltalán nem ismerjük ki már magunkat.

A mai okok holnap már tegnapi okok lesznek, és legkésőbb holnaputánra már elfelejtődnek.

A felismerés a bölcsesség meredek lépcsőházában megtett első lépés.

A döntő dolgokban kezdettől fogva magunkra vagyunk hagyva. Mindig meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mit szeretnénk, és hová akarunk eljutni. Másképp szólva: a saját fejedhez kell fordulnod. És ha az nem ad választ, kérdezd a szívedet!

Attól még, hogy palotában élsz, nem vagy igazi király.

Magamat nem ismerem. De ismerek valakit, aki bennem lakik, akivel én sose beszélgettem, aki gyakran megszólal, hetykén és hangosan, nem törődve azzal, hogy én sohasem válaszoltam neki, hogy szégyellem és zavarban vagyok miatta, mint valami neveletlen kölyök.

Valamikor réges-régen élt egy átkozottul fura madár. Főnixnek hívták. Néhány száz évenként máglyát rakott, s azon elégette önmagát. Első unokatestvére lehetett az embernek. De valahányszor elégette magát, hamvaiból újjászületett. Úgy látszik, mintha ugyanezt csinálnánk mi is, újra meg újra. De mi tudjuk, amit a főnix nem tudott. Azt ugyanis, hogy istenverte ostobaságot cselekszünk. Minden istenverte ostobaságról tudunk, amelyet sok ezer év óta véghezvittünk. Amíg pedig tudunk róla, hisz itt van körülöttünk, láthatjuk, addig van remény arra, hogy egyszer abbahagyjuk ezt az átkozott máglyarakást, s azt, hogy a közepébe ugrunk.

Te is, mint mindenki, eldöntheted, hogyan szeretnél levegőt venni: úgy, hogy mázsás súlyok legyenek a válladon, vagy azok nélkül, szabadon.

Az erő valójában a fájdalommal jön létre. Azért keletkezik, mert az illető befejezi az önátverést, ledobja a mellkasáról a mázsás súlyokat, és elkezd szabadon lélegezni.

Valamiért zavarba jövök a szembe-dicsérettől, de hát az embernek nehéz önmagát megmagyarázni. Így vagyok összerakva.

A személyes dolgaimról nem tudok jól, s ezért nem is szeretek beszélni, de hát a világ legboldogabb emberein is vannak sebek. A nagy kérdés, ki, hogyan tudja ezeket kezelni, hurcolászni vagy tépkedni.

Az érzelmeink pontosan elárulják, mire van szükségünk, ha odafigyelünk rájuk, és iránytűként használjuk őket.

Nehéz egy ember szívét látni, mert a sajátunkat sem látjuk. De ha igen, minden megváltozik. Valakinek az igazi arcát akkor is látom, ha mögöttem áll. Érzem. Tudom, hogy Ő az.