Az egyetlen dolog, amit egy tanár az évek folyamán megtanul, az, hogy soha ne lepődjön meg semmin, amit a diákok tesznek vagy mondanak.

Nincs nagyobb öröm egy tanár számára, mint hogy elgyönyörködhet volt diákjai munkájában, sikereiben.

Nem csak a mai technológiára kell a hallgatókat megtanítani, hanem elsősorban olyan készséggel kell rendelkezniük a képzés végére, amely alkalmassá teszi őket a rendszerben való gondolkodásra, a jövő kihívásainak megoldására.

A rátukmált fegyelem soha nem ér föl a belső fegyelemmel, amelyet a nevelés megoldhat.

A tanulás azért van, hogy rájöjjünk, mihez van különleges képességünk.

A tudást ott kell megragadni, ahol éppen van, nem arra születünk, hogy tudatlanul vegetáljunk.

Aki ma diplomát szerez és holnap abbahagyja a tanulást, már holnapután tanulatlannak számít.

Valójában az a tanulás számít, ami az iskolai évek után következik. Ha nem így lenne, legfeljebb annyit tudnánk, mint bármelyik embertársunk.

A legtöbb tanító bölcsessége arra korlátozódik, amit mások gondoltak és mondtak.

Az oktatás sajátos eljárás, melynek során hamis gyöngyöket szórnak valódi disznók elé.

A tanítás azt jelenti, hogy segítjük a másikat a felfedezésben.

Egyetlen nap sem vész kárba, melyen tanultál valamit.

Vége szakadt a szép nyárnak,
iskolában könyvek várnak!
Betűk hívnak útra kelni,
a világot megismerni.

Ott, ahol az emberek, a közösség, a vezetők - akár az egész település - folyamatosan tanul, ott roppant mód megnő az esélye, hogy a tanulás "okosodást", jobb döntéseket, sikeresebb cselekvést hoz.

Igenis fel lehet nevelni úgy egy gyermeket, hogy soha nem szégyenítjük meg. Ugyanakkor, elsősorban Kelet-Európában, meg a Balkánon, az egész kultúra, az iskolarendszer azon alapul, hogy megszégyenítik és megalázzák a gyerekeket.