Vajon mennyi műalkotásra volna szükség ahhoz, hogy széppé tegyük a világot?

A festmény nem olyan, mint a lemez vagy a könyv, a festőművész nem a legnagyobb eladott példányszámból szerzi a vagyonát. Sőt épp az ellenkezője történik, és erre épül az egész rendszer. Egy festmény akkor ér többet, ha a többi kevesebbet, vagy éppen semmit sem ér. Ha szabad a vásár, ha műbírálók, iskolák, galériák versenyeznek egymással, elvileg minden a legnagyobb rendben zajlik.

A művészet nem mese és nem legenda. A művészet egyszerűen üzletté vált.

Az alkotói munka (ha valóban önálló alkotásról és nem valamiféle utánérzésről vagy szolgai másolatról van szó) mindig azt jelenti, hogy az ember magából merít, magából ad valamit; saját élményeit, gondolatait, érzelmeit fogalmazza meg, létrehozva egy művet, amely aztán önálló életre kel, sikert vagy kudarcot hozva alkotójának. Aki valódi elhivatottságot érez a művészi alkotáshoz, annak nyitott szemmel kell járnia a világban, átérezve a többi ember életének gondját-baját, felismerve a dolgok közötti összefüggéseket, keresve a megoldásokat, amelyek a haladást szolgálják.

A közönség csak azt jegyzi, aki színpadon van, aki élő alakja a zenének. A múltból nem lehet megélni.

Azoknak az embereknek nem érdemes koncertet adni, akikről pontosan tudom, hogy úgy mennek el a műsor végén, ahogy jöttek; semmi sem változott bennük, semmit sem fogadtak be abból, amit jól-rosszul, valamilyen formában elmondunk nekik.

A színház akkor jó, ha mindig az egzisztenciája forog kockán. Ha valamennyi tagja, a portás, a sminkmester vagy a takarítónő is vásárra viszi a bőrét. A színészet háló nélküli artistamutatvány.

A nehézségeket nem kell kikerülni, ezekre szükség van. Valóban a szenvedés viszi előre az embert, a művészt.

A művész ösztönösen kitalálja maga köré a világot, a kutató épp ezt nem teheti, ő csak rögzít, megmagyarázhat legfeljebb, de nem tesz, nem tehet hozzá semmit a megtapasztalhatóhoz.

A művészek érzékenyek. Gondosan és néha óvatosan kell bánni velük.

A festőművésznek egészen közel kell kerülni az ábrázolni kívánt személyhez. Személyes kapcsolatba kell kerülnöm vele, ha hitelesen szeretném megfesteni.

Senki nem elég eredeti ahhoz, hogy új műalkotásokban gondolkodjon, mindenki reflektál, Mozart, Verdi, stb. mentén próbál önkifejezni. Ez nem nagyon szerencsés, de ilyen a mi korunk.

A színész életében a szerep, amit játszik, estéről-estére elillan. Ezért nagy dolog, ha maradt róla egy fénykép vagy egy videófelvétel, egy tárgy.

A festmény nem egy pillanatot rögzít, mint általában a fényképek. A festő munkája más, mint a fényképészé. Festőként a személyiség egész életét igyekszem megragadni, s egyetlen képbe sűrítem egy személy minden életszakaszát.

A művészet célszerűsége elleni küzdelem mindig a művészet moralizáló tendenciája elleni küzdelem.