Ha valakinek ajándékot adsz vagy elénekelsz neki egy dalt, segítesz a Mikulásnak. Számomra erről szól ez az ünnep.

Légy rossz! Spórolj meg egy utat a Mikulásnak!

Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.

Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél.

A Mikulást szerettem, mert olyan nagy barátja az igaznak, a rossz gyermeket sem engedi mindjárt elvinni, hanem ad neki egy évet a javulásra, csodásan fehér szakállával és hajával pedig olyan roppant szentül néz ki.

Én mindig szerettem a Mikulást. Nemcsak a nyalánkságok miatt, miket maga után hagyott, mert még édesebb volt a dicséret, mit ilyenkor mindig hallottam.

Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!

A Mikulás úr nem ismer tréfát és nagy megkülönböztetéseket tesz a gyermekek között. Igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre s haragos a másik a másikra.

Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
Izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó.
Honnan e sok télapó?

Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.

- Te, Mikulás! - szólt nagyot ásítva, miután szárnyrakeltek egy újabb város felé. - Mondd, te kitől kapsz ajándékot!?
- Az én ajándékom a gyermekek mosolya...

Csomagol
Télapó,
Lejárt az ideje.
Tenger sok
a dolga,
kapkod, fő a feje.

Van ám nagy-nagy izgulás,
Suttogás meg pirulás,
Hogy jön-e a Mikulás.
Ragyog a hó, mint a prizma,
Ablakban a sok kis csizma,
Sokan várnak kipirulva,
Csacsogva, bízva, izgulva,
Gyere hozzánk, Mikulás!

Felnőttnek tilos réten a csillagfogdosás,
Felnőttnek nem jöhet a Mikulás.

Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek,
Pesten is átbujtam egy telet.
Csillagok és lámpák kavarodtak,
félelmes volt a sok emelet.
Nappal kezdődtek az éjszakák,
csilingelt és búgott a világ,
cicázott az ablakok viszfénye:
Mikulás ment a hátsó gangon át.