Mindenki azt vallja, hogy a megbocsátás szép gondolat; mindaddig, amíg nem kell megbocsátania valamit.

A megbocsátás nehéz mesterség.

A megbocsátás varázslat. Fordítva működik. Először azon segít, aki kínálja.

A hajó, amelyik éveket tölt a tengeren, ezernyi kagylót gyűjt össze. A kagylók rátapadnak az aljára, és végül olyan súlyt képeznek, amely veszélyezteti az egész szerkezet biztonságát. A hajónak szüksége van arra, hogy megszabadítsák a kagylóktól, aminek a legolcsóbb és legkönnyebb módja, ha lehorgonyozzák egy édesvízi kikötőben, ahol nem érheti sós víz. A kagylók hamarosan maguktól fellazulnak az oldalán, és lepotyognak. A hajó, terhétől megszabadulva, újra kifuthat a tengerre. Vajon te is cipelsz magaddal "kagylókat" - hibák, megbánások vagy múltbeli sérelmek formájában? Lehet, hogy arra van szükséged, hogy "édesvízben áztasd magad" egy ideig. Hogy elengedd a terheket, és adj magadnak egy második esélyt.

Elnézőnek lenni azt jelenti, hogy megbocsátasz magadnak, amikor elfuserálsz valamit.

Lehet valamivel jobban porig alázni egy nőt, mint azzal, ha nem ő az egyetlen?

A tékozló fiút mindig több szeretettel fogadják vissza az apai házba, mint azt, aki mindig otthon volt.

A megbocsátás csak az írásban létezik, ennek a valóságnak pedig még sincs olyan sok köze ahhoz a teremtett világhoz.

Megbocsátani nehéz, de nem megbocsátani még nehezebb.

A gyerekekkel megbocsátók az emberek.

A történelem mindig a megbocsátásról szól.

Másnak nehezebb megbocsájtani a saját bűneinkért, mint mint azokért, amelyek kizárólag az övék. Sokkal nehezebb.

Az őszinte bűnbánathoz elengedhetetlen, hogy az ember, amennyire lehet, jóvátegye a bűnét.

Minden gonosz cselekedetet, amennyiben eléggé alaposan felfejtjük, visszakövethetünk egy bizonyos pontig, amelyen megokolhatóvá és ezzel megbocsáthatóvá válik.

Az embereknek vannak gyengeségeik, és amikor ezt beismerik, és azt mondják "Nem kellett volna ezt tennem", akkor meg kell bocsátanunk nekik.