A végső kimerültség és a testi kínok határán túl olyan erőtartalék várhat - az az érzés, hogy könnyedén, erőfeszítés nélkül bármire képesek vagyunk -, amelyről álmunkban sem hittük, hogy egyáltalán a birtokunkban van, és amely éppen azáltal lesz mozgósítható, hogy leküzdünk korábban leküzdhetetlennek vélt akadályokat.
A gyorsaságon, az állóképességen, a győzelmen túl rejtőznek a legnagyobb jutalmak.
Életem nagy tanulsága ez: soha ne add fel! Ha bajnok akarsz lenni, foggal-körömmel próbáld megszerezni azt, amit akarsz. Ez kitartást követel. Ha a jó úton jársz, maradj is meg rajta, míg csak végig nem jártad.
Ha valaki becsületesen, tisztességesen tanul, szorgalmas és kitartó, akkor mindegy, hogy milyen a származása, a bőrszíne. Akkor igenis egyforma eséllyel tud indulni az életben.
Előbb-utóbb meglesz az eredménye annak a rengeteg munkának, amit elvégeztünk.
Ha az ember hibázik, az nem azt jelenti, hogy fel kell adni, mert mások azt akarják.
Ha ma nem sikerül, majd sikerül holnap.
Nem viselem el, ha egy történet befejezését nem tudhatom meg. Végigolvasok mindenféle jelentéktelenséget - ha egyszer belefogtam - pusztán lázas mohóságból, hogy bekebelezhessem a lezárást - akár édes, akár fanyar -, s bevégezzem, amit elkezdenem sem kellett volna.
Aki nem lát fölfelé, azt a bajok tönkreteszik. Aki fölfelé lát, ott lesz erős, ahol eltört, és ott legyőzhetetlen, ahol sokat vesztett. Kudarcaiból hajtóanyag lesz, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.
Csak akkor veszítesz, amikor feladod a küzdelmet.
Ha valamit nagyon akarsz, ne hagyd, hogy mások meggyőzzenek arról, hogy nem tudod elérni.
Ha tizennégy évesen feladod, egész életedre szokássá válik.
Talán túl optimista vagyok, mert látom ugyan az utat, amelyet be kell járnom, de azzal is tisztában vagyok, hogy a második félidő több kísértést rejteget. Nehéz lesz ellenállnom a rövidebb út csábításának, és annak, hogy kihagyjam a fájdalmas részleteket, de nem szabad elgyengülnöm, mindig a következő lépésre kell koncentrálnom.
Sose add fel! Amikor éppen feladnád, minden akkor készül jobbra fordulni. Tarts ki! Csodás meglepetések várnak rád!
Sok kicsi egér is át tudja rágni a súlyos hombártölgyfa deszkáját.